Irány a Fradi-Kupa!

Ígéretéhez híven a harmadik pontszerző versenyre sokkal nagyobb delegációval érkezik az Érdi Torna Club, mint az év első két megmérettetésére.

Hasonló tartalmaink:

Március végén, az abonyi akrobatikus torna versenyen még „csak” hat, az azt követő mórahalmi, Movet Kupán már hat plusz egy egységgel volt érdekelt az Érdi Torna Club, amelynek szakosztályvezetője, Baloghné Papp Ildikó a második pontszerző viadal után elmondta, terveik szerint a május 13-án, az Elek Gyula Arénában rendezett Fradi Kupán még további négy egységet indítanak.

Nos, a tervek beigazolódtak, hiszen a manóknál az egyéni gyakorlatot bemutató Szloszjár Ajsa mellé Horváth Hanna is csatlakozott. Az újonc ketteseknél nem történt változás, az eddigi két versenyen két arany- és két ezüstérmet szerző Kovács Kíra–Dávid Fruzsina és Katona Lilla–Csurgai Jázmin kettős alkotja az ÉTC gyermek korosztályát.

Ahogy a hármasoknál a Mák Virág–Pelczel-Nagy Eszter–Mezei Boglárka trió egy első és egy harmadik hely után képviseli az érdi színeket.

A tavaly létrejött youth korosztályban azonban idén először indulnak érdiek, miután a Koszta Melinda–Krausz Kitti–Gerzanics Csenge és a Trömböczky Flanna–Cser Natália–Biksi Borbála hármas is elindul.

A 11-16-os korosztályban a Kis Vanda–Balogh Dorka–Sárdi Borbála hármas mellé pedig csatlakozott a Mákszem Beatrix–Bikkes Virág–Stattner Noémi trió is, így az Érdi Torna Club akrobatikus tornászai tíz egységgel, valamint két egyéni indulóval vesznek részt az FTC versenyén.

Az Érdi Torna Club indulói az FTC-Kupán:

manó: Horváth Hanna, Szloszjár Ajsa
újonc kettes: Kovács Kíra–Dávid Fruzsina, Katona Lilla–Csurgai Jázmin
gyermek kettes: Tari Gabriella–Hidvégi Kinga, Balogh Máté–Töpler Natasa, Schuman Márton–Csákány-Csáfordi Míra
gyermek hármas: Mák Virág–Pelczel-Nagy Eszter–Mezei Boglárka
youth hármas: Koszta Melinda–Krausz Kitti–Gerzanics Csenge, Trömböczky Flanna–Cser Natália–Biksi Borbála
11-16: Kis Vanda–Balogh Dorka–Sárdi Borbála, Mákszem Beatrix–Bikkes Virág–Stattner Noémi

Címkék