Új formációkkal a Fradi Kupán!

Tizenkét egységgel volt érdekelt az Érdi Torna Club akrobatikus torna szakosztálya az Elek Gyula Arénában rendezett Fradi Kupán, amely az idény harmadik pontszerző versenye volt az országos döntőbe jutásért rendezett kvalifikáció során.

Hasonló tartalmaink:

A manó korosztályban induló Horváth Hanna, a gyermek ketteseknél a Tari Gabriella–Hidvégi Kinga, a youth hármasoknál pedig a Koszta Melinda–Krausz Kitti–Gerzanics Csenge, illetve Trömböczky Flanna–Cser Natália–Biksi Borbála alkotta trió is először versenyzett idén az ÉTC-ből, hiszen ők az abonyi nyitány után a szegedi Movet SE által Mórahalmon tartott pontszerzőn sem indultak. És ehhez hozzá tartozik, hogy Hidvégi Kingának és Krausz Kittinek abszolút ez volt az első versenye, míg Horváth Hanna, Tari Gabriella, Koszta Melinda és Trömböczky Flanna is kihagyás után mérette meg magát.

Az érdiek a manóknál Horváth Hanna révén egy bronzérmet, Szloszjár Ajsa által pedig egy ötödik helyet szereztek. Az újoncoknál a Kovács Kíra és Dávid Fruzsina, illetve a Katona Lilla és Csurgai Jázmin alkotta párosa elmaradt a szakosztályvezető, Baloghné Papp Ildikó előzetes várakozásaitól, hiszen az első két versenyen mindkét egység az első kettőben végzett, míg ezúttal a jóval népesebb és erősebb mezőnyben a negyedik és ötödik helyet szerezték meg.

A gyermek korosztály vegyes párosaiban azonban az eddigiekhez hasonlóan a Balogh Máté–Töpler Natasa kettős ismét nem talált legyőzőre, míg a Schuman Márton–Csákány-Csáfordi Míra duó ezüstérmesként zárt. Lány párosban az első versenyén érdekelt Hidvégi Kinga a szünet után visszatérő Tari Gabriellával a kilencedik helyen végzett.

A hármasoknál Mák Virág, Pelczel-Nagy Eszter és Mezei Boglárka triója a dobogó legalsó fokára állhatott.

A tavaly létrejött youth korcsoportban két új egységet indított az ÉTC: a Trömböczky Flannából, Cser Natáliából és Biksi Borbálából álló hármas ötödik, a Koszta Melindából, Krausz Kittiből és Gerzanics Csengéből álló formáció hatodik lett.

A 11-16-os korosztályban az abonyi és szegedi versenyhez hasonlóan dobogón végzett Kis Vanda, Balogh Dorka és Sárdi Borbála hármasa, míg Mákszem Beatrix, Bikkes Virág és Stattner Noémi formációja éppen lecsúszott az éremről, miután negyedik lett.

„Maga a verseny eredmények szempontjából nem volt annyira sikeres, de az újonnan induló egységek hozták azt a szintet, amit tudnak. Az látszik náluk, hogy ez volt az első versenyük, emiatt még rutint kell szerezniük és megpróbálni behozni a korcsoportjukban lévő egységekkel szembeni lemaradást” – fogalmazott Baloghné Papp Ildikó, szakosztályvezető. „Voltak egységek, akik hozták a várt eredményt, de például újonc párosban sem sikerült dobogóra állni, holott, minimum egy érmet szerettem volna, de ez annak is köszönhető, hogy szinte minden kategóriában kilenc vagy afeletti induló volt, úgyhogy sokkal nehezebb volt dobogóra kerülni” – tette hozzá a szakosztályvezető, megjegyezve, hogy a következő versenyre tovább nő az indulók létszáma.

Az idény negyedik pontszerző versenyét a Budapesti Akrobatikus Sportegyesület (BASE) rendezi május 26-án, ezt követően azonban csak ősszel folytatódik a versengés, amikor az érdiek is rendeznek pontszerző viadalt.

Az akrobatikus torna verseny mellett tartottak még egy Kézállófa Kupát is, amenyek újonc és gyermek összevont korosztályában az érdiek versenyzője, Balogh Máté győzött.

Az Érdi Torna Club eredményei az FTC-Kupán:

manó: Horváth Hanna 3., Szloszjár Ajsa 5.
újonc kettes: Kovács Kíra–Dávid Fruzsina 4., Katona Lilla–Csurgai Jázmin 5.
gyermek kettes: Tari Gabriella–Hidvégi Kinga 9., Balogh Máté–Töpler Natasa 1., Schuman Márton–Csákány-Csáfordi Míra 2.
gyermek hármas: Mák Virág–Pelczel-Nagy Eszter–Mezei Boglárka 3.
youth hármas: Koszta Melinda–Krausz Kitti–Gerzanics Csenge 6., Trömböczky Flanna–Cser Natália–Biksi Borbála 5.
11-16: Kis Vanda–Balogh Dorka–Sárdi Borbála 2., Mákszem Beatrix–Bikkes Virág–Stattner Noémi 4.

Címkék