Olyan pályára vágyott, amely mindennap új célok és kihívások elé állítja, ezért lett pedagógus. Bár az orvosok nem javasoltak két gyermeknél többet, mégis nagycsaládosok lettek a férjével, s mindketten tevékenyen kiveszik részüket a közösségi munkából. Kezdeményezésükre alakult meg az Érdi Hungarikum Klub, amely a város értékeinek feltárására hívatott. Brunczvikné Máté Ildikóval beszélgettünk.

- Sok évvel ezelőtt, az Ága Boga Nagycsaládosok Egyesülete által rendezett érdi konferencián találkoztunk először. Ma is aktív tagja még ennek a szervezetnek?

- Természetesen, sőt a Hungarikum Klubbal is szeretnénk szorosabbra fűzni az együttműködést. A nagycsaládosokat képviselem az Egészségügyi és Szociális Bizottság munkájában, meghívott vendégként veszek részt az üléseken.

- Hány gyermeke van?

- Négy. A legidősebb 23 éves, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanul, remélhetőleg hamarosan történelem-etika tanárnő lesz. A következő 21 éves nagyfiú, ő már dolgozik és nemsokára nősülni készül. A harmadik gyermek is fiú, ő Esztergomban a ferenceseknél tanul és várhatóan jövőre érettségizik majd és van egy tíz éves kislányunk, aki idén fejezi be a negyedik osztályt.

- Jól sejtem, hogy a legifjabb gyermek nagy ajándék volt? Hisz nagy közöttük a korkülönbség.

- Valójában egészségügyi okokból csak két gyermeket javasoltak az orvosok, így, ha rájuk hallgatunk, nem lett volna szabad többet vállalni, de úgy tűnik, a Jóistennek más volt a terve, és olyannyira megsegített bennünket, hogy nem volt semmilyen probléma a születésükkor, mi meg nagyon örültünk mindegyiküknek!

- Nagy családot terveztek a férjével?

- Kezdetben mi is két gyermekben gondolkodtunk, de később mégis szerettünk volna többet és az elhatározásunkban Isten is mellénk állt. Mégis, a nagycsaládosokhoz csak a negyedik csemeténk születése után csatlakoztunk, mert én valahogy a három gyermekkel nem tartottam magunkat olyan „nagy” családnak. Aztán a legkisebb, Emese születése után mi is csatlakoztunk a városi közösséghez, s mindketten ekkor kezdtünk el önkéntes munkát vállalni, nem csak a nagycsaládosoknál, hanem más területen is.

- Eközben négy kiskorúról kellett gondoskodniuk. Miért vállaltak plusz terheket?

- Úgy vélem, ha nagycsaládos az ember, a felelőssége is jóval nagyobb. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, ha jobbá szeretnénk tenni a társadalmunkat! Ha azt szeretnénk, hogy utódaink megismerjék, megbecsüljék a múltunkat és jól érezzék magukat a jelenben, akkor nekünk magunknak is tevékenyen ki kell vennünk a részünket a közösségért végzett munkából, hogy jó példát mutassunk. Úgy tapasztaltuk, hogy nem volt hiába a munkálkodásunk, mert a gyermekeink is szívesen vállalnak önkéntes feladatokat.

- Egyébként született érdiek a férjével?

- Ami engem illet, az érdi nagyszüleim a Károlyi-birtok parcellázásakor jutottak építési telekhez, s bár nem vagyunk Óvárosiak, mégis tősgyökeresnek mondhatjuk magunkat, hiszen nem a friss betelepülők közé tartozunk. A férjem nagyszüleit pedig Szlovákiából telepítették ki, így keveredtek Érdre. Pedagógus házaspár voltak, s akkoriban épp itt kaptak állást. A Brunczvik név, ha nem is kötelez, de úgy tűnik, az ősök vére valahol mégis ott csordogál az utódok ereiben.

- Tehát van kötődésük a Brunszvik grófi családhoz?

- Konkrétumot, sajnos nem tudunk, de tény, hogy a férjem családja is arról a vidékről származik, ahonnan Brunszvik Teréz, ezért gyanús, hogy ennek a nemesi ágnak egyik sarja lehet a férjem családja is.

- Önök hol ismerkedtek meg?

- A mi találkozásunk óriási csoda volt, annál is inkább, mert nem Érden történt. Én ugyan egy munkahelyen dolgoztam a férjem szüleivel, de mégsem ott futottunk össze, hanem egy pedagógus kirándulás alkalmával. Ráadásul erre a kirándulásra pünkösdkor került sor. Amikor Erdélybe utaztunk és a férjem, Attila is elkísérte a szüleit. Így történt, hogy csodálatos környezetben sikerült megismerkednünk, bár, ha ott esetleg elkerültük volna egymást, akkor hónapokkal később egészen biztosan lett volna még egy esélyünk, hogy megismerkedjünk, amikor szintén gyönyörű helyen jártunk, mindketten egy szlovákiai barlangtúrán vettünk részt, de akkor már együtt voltunk. Noha Érden laktunk, el kellett utaznunk ahhoz, hogy összetalálkozzunk, ezért sorsszerűnek, Isten szándékának éreztük a megismerkedésünket.

- A férje is tanít?

- Nem, ő villamosmérnök egy magyar orvosi műszereket gyártó cégnél. Igaz, időközben kiderült, hogy ő is rendelkezik pedagógusi vénával, hiszen volt kitől örökölnie, de eddig ez a vonal kimaradt az életéből. Most azonban teológiát tanul és azon gondolkodik, hogy beadja a derekát a pedagógia felé és katekizmust fog tanítani. Egyelőre az atya mellett kisegítő a Tusculanumi templomban. Nagyon élvezi, hogy filozófiát, pszichológiát is tanulhat, ami annak idején, amikor mérnöknek készült, kimaradt az életéből.

- Ön miért választotta a pedagógusi pályát?

- Már tizennyolc évesen biztos voltam abban, hogy semmiképpen sem szeretnék irodai munkát végezni, különféle aktákkal eltölteni a munkaidőt. Olyan szakmára, hivatásra vágytam, amely változatos, mindennap mást hoz, új kihívások elé állít. Így találtam rá a pedagógusi hivatásra. A pályámat Parkvárosban, a Teleki Iskolában pedagógiai asszisztensként kezdtem. Sokat adott nekem ez az intézmény, az anyaiskolámnak tartom. Ahol meg jelenleg tanítok, a Kőrösi az „apaiskolám”, mert abban az apukám tanult, mi több, én is oda jártam és korábban is dolgoztam már a Kőrösiben, de ahogy jött és növekedett a család, a többszöri költözködések okán elkerültem onnan, majd a Batthyány Iskolában helyezkedtem el, ahol közel tizenhét évig voltam tanítónő. Egyébként a szakdolgozatomat Érd irodalmi múltjáról és történelméről írtam, majd matematika szakkollégiumot is végeztem, s ez a kiegészítő képzés segített abban, hogy ötödikben és hatodikban is taníthassam a matematikát. Így negyedik után nem búcsúzom el a diákjaimtól, hanem két évig még oktathatom nekik a matematikát, amit nagyon élvezek és úgy érzem, ez a legmegfelelőbb számomra!

- Közben a szabad idejében önkéntes feladatokat vállal. Például a Hungarikum Klubban, amit a férjével indítottak el. Valójában kinek az ötlete volt?

- Együtt kezdtük el, mint ahogyan sok minden mást is közösen vállaltunk. Volt egy kis „MÉCS csoportunk” a katolikus közösségben, amelyben elsősorban arra a kérdésre kerestük a választ az apróságokkal, miként lehet gyerekként egészséges lélekkel megmaradni ebben a világban. Később közösen indítottuk el és tevékeny részt vállaltunk a Szövetség az Érdi Családokért Egyesületben. Örülünk, hogy családbarát városban élünk és szeretnénk hozzájárulni, hogy ez így is maradjon. Természetesen a városvezetés is sokat tesz ezért, s úgy vélem, jó irányba halad e téren, de az a meggyőződésem, hogy nekünk nagycsaládosoknak is van ebben bőven feladatunk. Tulajdonképpen a Hungarikum Klub is ebből a tevékenységünkből született. A lakiteleki Népfőiskolán működött a Nagycsaládos Közéleti Kollégium, amire Kardosné Gyurkó Kata bennünket is meghívott. Rengeteg tanulságos közéleti és politikai előadáson vehettünk részt és számtalan kiváló példát láttunk, s itt hallottunk először a Hungarikum mozgalomról. Ennek lényege, hogy a civilek és a kormányzat közös részt vállalnak és segítik a helyi értékeink felfedezését, megismerését és megóvását, s ezáltal a közösségek építését. Fontos cél, hogy a fiatalok, miután körülnéztek a világban, térjenek haza és vegyék észre itthon, mennyi kincs és érték található a szűkebb és tágabb környezetünkben, s ismerkedjenek meg velük. Tulajdonképpen ez a mozgatórugója a Hungarikum Klubnak. Úgy véltük, ezt városunkban mindenképpen érdemes megszervezni, elindítani.

- A kezdeményezés pedig szinte egybeesett a kormányzat által javasolt Települési Értéktár Bizottságok megalakításával?

- Pontosan. Ez a 2012-es törvény rugalmas, hiszen nincsen túlszabályozva. Nem mondja ki, miként alakuljon meg és működjön ez a bizottság, sőt annak létrehozását sem teszi kötelezővé az önkormányzatoknak. Sajnos, úgy tapasztalom, hogy azok az emberek, akik lokálpatriótaként bármely területen szívesen dolgoznak a városért, alapvetően túl vannak terhelve. Ők a környezetvédők, ők a városszépítők, ők a közösségszervezők és még sorolhatnám. Így sok településen hiába van meg a szándék, mégsem alakultak meg az értéktár bizottságok.

- Érd viszont az elsők között élt a lehetőséggel, ugyanakkor a Hungarikum Klub javaslataival és egyéb tevékenységével nagyban segíti a bizottság munkáját. Jól gondolom?

- Igazából nem a mi feladatunk lenne, hogy javasoljuk az értékeket, de mint klub, egymást is tudjuk támogatni a feltárásukban, felkutatásukban és gondozásukban, mert előbb fókuszba kerül, hogy mit lenne érdemes elfogadásra javasolni. Legfőképpen az a célunk, hogy segítsük a helyi lakosokat abban, hogy megtehessék a javaslatukat. Ennek mindössze két feltétele van: érdi polgár javasolhat helyi, azaz érdi értéket. Tehát a klub azért alakult, hogy segítse a javaslattevőket. Vállaltuk a nyomtatványok terjesztését, kitöltését, valamint a javaslatok dokumentálását az indoklással, s szükség esetén alátámasztjuk a szakértői véleménnyel. Utóbbira akkor van szükség, ha olyat javasolnak, ami eddig nem került nyilvánosság elé. Például valaki csak az otthonában, kedvtelésből készít kézműves, vagy művészeti tárgyakat és soha nem tette ki közszemlére, de a szakértői vélemény alapján mégis értékeset, figyelemre méltót alkotott, felvehető a helyi értéktárba. Érdemes azonban megemlíteni, hogy az értéktár nem statikus. Ez azt jelenti, hogy nem csak bekerülni, de indokolt esetben ki is lehet belőle kerülni. Minden évben beszámolót kérünk az értékőreinktől arról, hogy például az értékteremtő emberek dolgoznak-e tovább, megvannak-e a befogadott tárgyak, esetleg kipróbálják-e magukat más területeken, még több értéket teremtve, s ezáltal módosul-e az addig felvettek sora. Legutóbb két Érdikumot egyelőre felfüggesztettünk. Egyik az Érdi Termál fürdő gyógyvize, a másik Elek István faragott tárgyai. Előbbiről mindenki tudja, hogy zárva van, a faragványokból álló gyűjteményt – amelyről katalógus is készült annak idején –, sajnos az utolsó darabig ellopták alkotójuk halálát követően.

- Nagy hangsúlyt helyeznek az értékek utókövetésére is. Ez a javaslattevők, illetve az értékőrök feladata?

- Így igaz, de az is nagyon jó lenne, ha az Érdikumokat segíteni is tudnánk! Örömünkre szolgálna például, ha számos tárgyi értéket bárki számára elérhető helyen kiállíthatnánk. Rengeteg művészi, népi és kézműves darab kerülhetne így a nagyközönség elé. Némi támogatással akár az alkotók otthonában is ki lehetne alakítani olyan helyiséget, ahol az Érdikumokat megtekinthetnék az érdeklődők. Hogy csak párat említsek: Kaderják Gyula saját tervezésű acélsodronyai, Domonkos Gyula csodálatos szobrai, vagy Szekér Gizi kerámiái és még hosszasan sorolhatnám azokat az Érdikumokat, amelyek megismerésre, megbecsülésre és megóvásra hívatottak. Ezek a jövő tervei, ha úgy tetszik feladatai, amelyek megoldásában a saját lehetőségeinkhez mérten, segíteni szeretnénk. Bár vannak különféle pályázatok, nagyon résen kell lennünk, mert a Hungarikum pályázatokon hamar betelik a jelentkezők száma. Pár éve egy Hungarikum tábor megszervezésére nyertünk el pályázatot és sikeresen megvalósítottunk. De említhetném akár a Pest megyei Értéktártúrát, amit – nyilván nem véletlenül – Érden szerveztek meg először, vagy az Értéktár konferenciát és kiállítást, amit egy héten keresztül az Érdikumok fellépésével tarkított rendezvények is követtek.

- Mindezek fényében leszögezhetjük, hogy igen gazdag, tartalmas öt év áll a Hungarikum Klub mögött?

- Igen, hiszen ez idő alatt ötvenöt Érdikum született, sőt a múlt héten újabb néggyel gyarapodott. De, mint említettem, bőven vannak még céljaink, sőt éveken át húzódó terveink is, amelyek eddig rajtunk kívülálló okokból még nem valósulhattak meg.

- Ha a klubról volt szó, mindig azt kérte, önt „a klub egyik szervezőjeként” nevezzük meg, Miért nem tartja klubvezetőnek magát?

- Mivel sem alapítvány, sem egyesület nem vagyunk, klubként működünk, ezért mi csupán szervezőnek tekintjük magunkat. Természetesen bevállaljuk a munka túlsúlyát, mégsem irányítói, inkább csak végrehajtói vagyunk a közös döntéseknek. Büszkék vagyunk rá, hogy nagyon jó klubtagságunk van, mert itt sokrétű ember képes teljes egyetértésben dolgozni. Fontos, hogy a klubunk továbbra is nyitott, bárki csatlakozhat, bekapcsolódhat ebbe a munkába, ha elhivatottságot érez a város értékeinek megóvására.

(Érdi Újság)