Jubilált az Év Gyára

Nagyszabású ünnepséggel köszöntötte partnereit és munkavállalóit az idén tavasszal az Év Gyára elismerést megnyerő érdi GIA Form Kft. abból az alkalomból, hogy a vállalkozást éppen 30, a céget pedig 15 éve alapította meg a Gaszt család. A budapesti Öbölházban rendezett jubileumi party-n hét kollégájának köszönte meg Gaszt Attila cégvezető, hogy már a kezdetek óta  együtt dolgoznak.

Hasonló tartalmaink:

Mint ismert, az érdi GIA Form Kft. lett az Év Gyára. A díjat május 11-én adták át a fővárosban. A cég a 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevétel kategóriában nyert – fennállásának 15. jubileumi évében. A cég tavaly is nyert, akkor a dolgozói elégedettség kategóriában végeztek az első helyen. Idén a Termelés és Ipar 4.0 kategóriákban kerültek be az élmezőnybe azzal, hogy újra megnyerték a dolgozói elégedettség kategóriát, így az összesítés eredménye, hogy megkaphatták az Év Gyára 2017 első helyezését.

A GIA Form tudása mögött több évtized tapasztalata áll. Gaszt István szerszámkészítő 1988-tól kezdve először az akkoriban megnyíló maszek lehetőségeket ragadta meg az önállósodáshoz, majd 1991-ben a háza garázsában egyéni vállalkozásba fogott. Először az Érdre akkor betelepülő német Krause adott neki megrendelést, a cég létráihoz és állványaihoz kellett szerszámokat készíteni. Amikor pedig a Krause egyik német partnere keresett hasonló profilú beszállítót, Gaszt István és fia, Attila autóba pattant, kiment Németországba, és meggyőzte a potenciális megrendelőt. Így indult el 1994-ben a német üzleti kapcsolat, ami a mai napig tart.

Gaszt Attila ünnepi beszédében bemutatta és felidézte a cég fejlődésének a 30 éves útját és gratulált édesanyjának, 70 születésnapja alkalmából, aki a kezdetektől jelentős fundamentuma a vállalkozásnak. – Harminc évvel ezelőtt lemezalakító- és fröccsöntő szerszámok gyártásával indult útjára a vállalat, majd a 90-es évek derekától egyre több németországi megrendelést kaptunk, aminek hatására a gépparkot és kollégák számát is növeltük. Annak érdekében, hogy a fröccsöntő szerszámokat kipróbálhassuk, a 2000-es évek elején beszereztük az első műanyagfröccsöntő gépünket és az első NC gépeinket, majd a digitalizáció irányába fordultunk és már 3D-s modelleken tudtunk 2-3 nap alatt szerszámokat tervezni – mutatta be az első fordulópontot a cég életében az ügyvezető, aki hozzátette: a következő nagy mérföldkövet, a GIA Form Kft. alapító okiratának aláírása jelentette 2003. június 12-én.

A GIA Form megalapítása után ugrásszerűen nőtt a forgalom, minden évben 50-100%-kal, mára pedig már tizenötszörösére növelték a forgalmat.

A cég jó példája annak, hogyan válik egy 80-as évek végén alapított kis műanyagfröccsöntő- és kivágószerszámokat gyártó egyéni vállalkozás – megtartva a családi cégek működési előnyeit – az autó-, az elektronikai, a csomagoló-, az energetikai- és az orvostechnikai ipart kiszolgáló nemzetközi beszállítóvá. A GIA Form Kft. mai formájában 2003 óta működik, fejlődése folyamatos, éves forgalma elérte a 1,5 milliárd forintot.

Címkék