Tizenkét érem Kecskemétről

Az Érdi Úszó Sport Kft. négy lány és hat fiú úszója állt rajtkőre a négynapos, immár 51. alkalommal megrendezett Országos Gyermek Bajnokságon, Kecskeméten. Az érdiek ismét remekeltek, hiszen tizenkétszer állhattak dobogóra, s holtversenyben a második legtöbb érmet gyűjtötték.

Hasonló tartalmaink:

243 2004-es és 2005-ös születésű fiú és ugyanennyi 2005-ös és 2006-os születésű lány úszó mérette meg magát 89 egyesületből a kecskeméti 51. Országos Gyermek Bajnokságon, ahol az Érdi Úszó Sport Kft.-ből tízen szálltak versenybe.

Ángyán Máté, az érdiek 2005-ös kiválósága egészen pazar korosztályos ob-t tudhat maga mögött, hiszen kezdésként az első napon esélyeshez méltóan, ranglistavezetőként győzött 200 méter pillangón. Miután már az előfutamban 4,5 másodperccel előzte meg a második helyezettet, a fináléban is hozta a papírformát, délelőtti idejéből két és fél másodpercet faragott, így több mint négy másodperccel előzte meg az ezüstérmes nyíregyházi riválist. De nem volt elég neki az egy arany, hiszen 200 méter vegyesen a selejtezőben úszott negyedik helye után a döntőben rengeteget javítva lett aranyérmes a százhalombattai Marosi Bálint előtt. Sőt, 100 méter pillangón is nagy előnnyel, bő két másodperccel nyert, így harmadik aranyérmét szerezte, úgy, hogy előtte még 200 méter háton bronzérmes is lett.

A szintén 2005-ös Csulák Lia sem aprózta el az országos bajnokságot, hiszen 200 méter pillangón 2:20,31-es idővel lett bronzérmes, továbbá 400 méter gyorson 4:29,59 perces eredménnyel a dobogó legalsó fokára állhatott. Azonban az ob zárásaként még egy elsőséget is bezsebelt, miután 400 méter vegyesen 4:59,39-cel a legjobb időt úszta.

Dulka Zsófia sem lehet elégedetlen az ob-n nyújtott produkciójával, hiszen 200 méter vegyesen harmadikként érte a falat (2:30,79), majd 200 háton 2:27,96-tal ezüstérmes lett. Utolsó egyéni számában, 100 méter pillangón pedig egy hellyel csúszott le a dobogóról, s negyedikként végzett.

Tohl Patrik sem panaszkodhatott, miután 200 méter pillangón rögtön az első napon bronzérmes lett, ahogy később 100 méter pillén is. A két versenyszám között 100 és 400 méter gyorson is hetedikként végzett. Tohl Patrik testvére, Dániel is döntőzött egyet, hiszen a 2005-ösöknél 200 méter gyorson hetedik lett.

Az Érdi Úszó Sport Kft. 4×100 méteres mix gyorsváltója 4:00,49-es idővel lett bronzérmes az Egri Úszó Klub és a Győri Úszó SE mögött.

Az érdiek az éremtáblázat hatodik helyén végeztek négy arany-, egy ezüst-, és hét bronzéremmel.

– Maximálisan elégedett vagyok. Az előzetes várakozásokat jócskán felülmúlta csapatunk. Mind a pontversenyben, mint az éremtáblázatban elfoglalt helyünk felülmúlta a várakozásokat – fogalmazott Magó Gábor, az érdiek edzője az éremtáblázaton a Nyíregyháza mögött tizenkét éremmel az Egerrel és a Péccsel holtversenyben harmadik helyen végző csapatról.

Ángyán Mátéék emellett az egyesületi csapatversenyben – ideértve a döntős eredményeket is – 237 pontot gyűjtöttek, amivel ötödik helyen zártak, míg Ángyán az egyéni pontversenyben a hatodik helyet szerezte meg 88 ponttal.

– Majdnem minden versenyző egyéni rekordot ért el, ennek okán mindenkivel elégedett voltam. Akik döntőt úsztak, nagyon soka tudtak javítani, de azok, akik nem jutottak fináléba, a nevezési időhöz képest előre tudtak lépni – jegyezte meg Magó Gábor, aki a bronzérmes 4×100 méteres mix gyorsváltóval kapcsolatban elmondta, erőn felül teljesített a Tohl Patrik, Ángyán Máté, Kenderesi Krisztina és Csulák Lia alkotta négyes, amely az Eger és a Győr mögött lett harmadik.

– Az első napon volt ez a váltó, ahol a váltó három tagja már túl volt a 200 méter pillangón, így már önmagában annak is örültünk, hogy döntőt tudott úszni ez a váltó és az, hogy a bronzérmet meg tudtuk szerezni, az különösen nagy szó – tette hozzá.

Az érdiek közül többen nem állnak le a gyermek ob után, hiszen Ángyán Máté például már kedden utazik Győrbe, a serdülő ob-ra, ahol váltótagként Tohl Patrik is ott lesz. Az Érdi Úszó Sport Kft.-ből a serdülők versenyén is közel tízen vesznek részt.

A kecskeméti LI. Országos Gyermek Bajnokság részletes eredményei ide kattintva tekinthetők meg.

Eredmények, LI. Országos Gyermek Bajnokság, 2018, Kecskemét

200 m pillangó
1. Ángyán Máté (2005) – 2:14,43
3. Tohl Patrik (2004) – 2:11,19
3. Csulák Lia (2005) – 2:20,31

4×100 m mix gyorsváltó
3. Érdi Úszó Sport Kft. (Tohl Patrik, Ángyán Máté, Kenderesi Krisztina, Csulák Lia) – 4:00,49

400 m gyors
3. Csulák Lia – 4:29,59
7. Tohl Patrik – 4:22,59

200 m vegyes
1. Ángyán Máté – 2:19,15
3. Dulka Zsófia (2006) – 2:30,79

100 m gyors
7. Tohl Patrik – 0:57,08

200 m hát
2. Dulka Zsófia – 2:27,96
3. Ángyán Máté – 2:20,97

200 m gyors
7. Tohl Dániel (2005) – 2:13,02

100 m pillangó
1. Ángyán Máté – 1:00,45
3. Tohl Patrik – 1:00,41
4. Dulka Zsófia – 1:07,77

400 m vegyes
1. Csulák Lia – 4:59,39

Címkék