Hazánkban minden második, halállal végződő erőszakos bűncselekmény “családi ügy”. Az áldozatok fele ugyanis nemcsak ismerte, de szerette is gyilkosát, mert az az élettársa, házastársa, testvére, szülője, gyermeke volt. A közhittel ellentétben  ezek a cselekmények többségükben nem a megélhetési gondokból eredő feszültség vagy hirtelen felindulás előre beláthatatlan következményei, mert hosszú évekig, évtizedekig tartó bántalmazás előzi meg a gyilkosságokat, írja egy bűnmegelőzési alapítvány kiadványában. A bántalmazottak félnek kilépni (még időben) a kapcsolatból, mert egy idő elhiszik, hogy megérdemlik amit kapnak, és mert azt hiszik, nincs segítség. Tévednek. Ezt senki sem érdemli meg és van segítség. 

A család elvileg mindenkinek a saját felségterülete, és sokan azt hiszik, azt tehetnek benne, amit akarnak, de tévednek: nem bánthatják a családtagjaikat, élettársaikat. Az első verés után általában jön a virágcsokor, az ajándék, a bocsánatkérés és a fogadkozás, hogy én nem ilyen vagyok, soha többet nem teszek ilyet. Aztán mégis. “Ahol egyszer átléptek már egy határt, ott át fogjak lépni legközelebb is, az első verést az esetek 99%-ában követi a második, harmadik, sokadik. Egyre sűrűbben, egyre erőszakosabban. Közben a bántalmazottban kialakul a szégyenérzet, hogy ő tehet erről, sőt, hogy megérdemli ezt. Mert meg van félemlítve, sok esetben el is van szigetelve a barátaitól, a családjától, az ismerőseitől. Azt hiszi, hogy megérdemli, és hogy nincs akitől segítséget kérhetne. Téved. Ezt senki sem érdemli meg, és van segítség”, mondja Bereiné Petrik Mária, a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője. A sztereotípiákkal ellentétben az összes társadalmi réteget érinti a jelenség: a vezető értelmiségiektől a mély szegénységben élőkig. Sőt, nemcsak férfiak lehetnek a bántalmazók, az érdi központba is fordult már olyan férfi segítségért, akit a felesége vert otthon.

A Család- és Gyermekjóléti Központba akármikor be lehet menni segítséget kérni: el tudják helyezni a bántalmazottat és gyermekeit akár a családok átmeneti otthonába vagy védett házban is. Utóbbi esetében az ország másik végébe szokták szállítani azokat, akik a segítséget kérik, hogy ne (könnyen) találhassanak rájuk azok, akiktől el akarnak menekülni. Bár, ahogy Bereiné azt megjegyzi, legtöbbször a védett házakból saját akaratukból visszatérnek a bántalmazó kapcsolatba, általában azzal az indokkal, hogy „amikor nem iszik, olyan jó ember”. Csak néhányan élnek valóban a lehetőséggel, és kezdenek új életet messze a bántalmazótól, amihez a védett ház dolgozói nyújtanak segítséget. Aztán van a bíróság által elrendelhető távolságtartás, a rendőrségtől kérhető ideiglenes távolságtartás, aminek előnye, hogy gyorsan, a bejelentéstől számítva pár órán belül elrendelhetik, hogy a bántalmazó nem mehet többet a bántalmazott közelébe.

Ha gyerekek is élnek velünk egy fedél alatt egy ilyen bántalmazó kapcsolatban, akkor, ha a magunk érdekében nem is vagyunk hajlandók segítséget kérni, a gyermekünkért, gyermekeinkért kötelességünk ezt megtenni. Ne hagyjuk, hogy a gyermek tanúja, vagy ne adj Isten elszenvedő alanya legyen az erőszaknak. “A gyermek a legkiszolgáltatottabb, akinek nincs választása, aki védtelen, és a szüleinek a dolga lenne, hogy megvédjék. Bár többször előfordult már, hogy testvérek jöttek be hozzánk segítséget kérni, hogy el akarnak menekülni otthonról, mert ott bántják őket”, teszi hozzá Bereiné.

Ha bajba jutott, és segítségre van szüksége, hívja a 06-23-366-104-es telefonszámon a Család- és Gyermekjóléti Központot vagy a 112-es segélyhívó telefonszámon a rendőrséget.

(Kiemelt kép: NANE - Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület)