Újra a Nemzeti Vágtán Érd

Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lován nyerte a 11. Nemzeti Vágta döntőjét. A nemzetközi futamot Kína lovasa nyerte, míg a kishuszár vágtán Kolumbán Örs-István, Sepsiszentgyörgy lovasa aratott győzelmet Fatima nevű pónilován. Közel egy évtized után Érd ismét versenybe szállt a versenyen, ahol a 12. előfutamban volt érdekelt.

Hasonló tartalmaink:

Nagy Arnold Rózsszentmárton, Pogány, Füzér és Zirc lovasát is maga mögé utasította a Milleniumi emlékmű köré kialakított különleges pályán.

A döntőben másodikként Kun Ferenc, Rózsaszentmárton lovasa ért célba, jutalma egymillió forint. Míg a harmadik helyen Ács Linda – Pogány versenyzője – végzett, aki félmillió forintos jutalomban részesült. Ezenkívül a további két döntős, Füzér és Zirc lovasa is jutalmat kapott, ők 300-300 ezer forintot vihettek haza. A Zircet képviselő Molnár Gyönyi sajnos a futam alatt leeset lováról s bár Ricárdó elsőként ért célba, így mégis az utolsó helyen végzett.

A délután folyamán megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, melynek győztese Kína lovasa lett. Másodikként Szerbia, harmadikként pedig Szlovénia lovasa ért célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen pedig Magyarország végzett.

A már-már nyári időjárásnak hála több ezren követték figyelemmel a vágta programját, a kétnapos rendezvény során.

Közel egy évtized után Érd is versenybe szállt a versenyen, a Simonpusztai Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület közreműködésével versenyeztek a 12. előfutamban, ahol 83,33-os időeredménnyel a futam negyedik helyét szerezték meg. A város standdal is bemutatkozott a rendezvényen, ahol Érd helytörténetét és turisztikai attrakcióit mutatták be.

Fotó: Bács István alpolgármester hivatalos Facebook oldala

 

Címkék