A Képzőművészek Érdi Közössége igyekszik kihasználni a lehetőséget, amit azzal kaptak, hogy az új Parkvárosi Közösségi Házban évi négy alkalommal kiállítási lehetőségük van. Idén már a harmadik tárlatukat szervezték meg, ezúttal a mindenkor, minden műfaj alkotóit erősen inspiráló – ahogy erre László Bandy képzőművész is felhívta a figyelmet megnyitójában – ősz jegyében.

Az a termékenység, aktivitás, ami a KÉK tagjait jellemzi, azt mutatja, hogy élő, ösztönző, kisugárzó közösségről van szó, amely időről időre új tagokat vonz, ahogy most is avattak újoncot, hiszen először állított ki velük Nimsz Terézia Százhalombattáról. A közösségi lét gondolata László Bandy megnyitójában is hangsúlyt kapott, mert amint mondta, egy kiállítás mindig ünnep, egy csoportos tárlat ennél is több, egy közösség ünnepe, s ha a bemutatkozás tematikus, az tovább erősíti ezt a közösségi érzést. Ebből fakadhat az a jól érzékelhető egység is, ami a tudás- és felfogásbeli különbségek ellenére azonnal érzékelhető a műveket szemlélve.

A képekről szólva László Bandy tanácsnak is felfogható gondolatokat osztott meg a kiállítókkal, utalva rá, hogy akkor születnek értékes művek, ha az alkotó a látványon túl valami olyasmit is el akar mondani, ami az ő személyes gondolata, amikor tudni lehet, hogy nem pusztán a látvány rögzítése okán ragadott ecsetet, amikor érezni – jelen esetben – a személyes őszélményt.

Mert a tehetséget azért kaptuk – utalt rá a képzőművész –, hogy elmondhassuk, amit csak mi tudunk elmondani. Ez a talentum azonban nem ajándék, ez feladat, nehéz, de gyönyörű feladat, mert nem azonnal jövünk rá, hogy mit és hogyan kell elmondanunk, ehhez folyamatos önvizsgálatra és tanulásra van szükség, hogy eljöjjön a pillanat, amikor az ember teljesen önmagát valósíthatja meg, ami az alkotásnak egy magasabb rendű boldogsága, s lényegében a
művészet célja.

(Érdi Újság)