Személyes őszélmények
2018
nov. 4

Személyes őszélmények

A Képzőművészek Érdi Közössége igyekszik kihasználni a lehetőséget, amit azzal kaptak, hogy az új Parkvárosi Közösségi Házban évi négy alkalommal kiállítási lehetőségük van. Idén már a harmadik tárlatukat szervezték meg, ezúttal a mindenkor, minden műfaj alkotóit erősen inspiráló – ahogy erre László Bandy képzőművész is felhívta a figyelmet megnyitójában – ősz jegyében.

Tovább...
Művészek és mecénásuk
2018
szept. 23

Művészek és mecénásuk

Van egy kert, ahol a csaknem százéves tölgyek árnyékában, csiripelő madarak koncertje közben alkothatnak azok az érdi művészek, akik lehet képzettségük szerint amatőröknek számítanak, művészet iránti szerelmük és elkötelezettségük azonban megkérdőjelezhetetlen. És van egy ember, aki mint egy 21. századba csöppent reneszánsz mecénás, igyekszik mindenben támogatni az alkotó kedvűeket.

Tovább...
Kiállítás, zene és irodalom a természetben
2018
jún. 24

Kiállítás, zene és irodalom a természetben

Kedden indult és június 22-én, pénteken ért véget a harmadik Alkotni-KÉK művésztelep a Czabai-kertben. A négynapos szabadtéri tábort a Poly-Art szekciója, a Képzőművészek Érdi Közössége szervezte, házigazdája pedig a 41 éve természetvédelmi oltalom alatt álló őstölgyes tulajdonosa, Czabai Balázs volt. A záróműsort az Irodalomkedvelők klubjával az IRKA-val közösen rendezték meg, amely a hetedik születésnapját is itt ünnepelte.

Tovább...
Együtt festve, együtt gondolkodva
2018
jún. 22

Együtt festve, együtt gondolkodva

Negyedik alkalommal szervezte meg alkotótáborát a Képzőművészek Érdi Közössége. A héten tizenhatan alkottak közösen a Czabai-kertben. A tábor ma kiállítással zárul; a rendezvényen ünneplik az IRKA 7. születésnapját, és közös kerti pikniket szerveznek felolvasással, énekkel, zenével. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Tovább...
Gánti találkozás
2018
ápr. 18

Gánti találkozás

Az elmúlt hétvégét a gánti Fecskepalotában töltötték az érdi Poly-Art két szekciója, az IRKA Klub és a Képzőművészek Érdi Közössége tagjai, akik egy rögtönzött művészeti kiállítással, valamint saját verseikkel és magával ragadó dallamokkal lepték meg a helyi érdeklődőket.

Tovább...
Tárlat a padlásról
2017
szept. 16

Tárlat a padlásról

Értékmentő – vagy ha úgy tetszik, értékteremtő – kiállítást láttunk a parkvárosi közösségi házban, ahol a Szociális Gondozó Központ jóvoltából egy idő óta a Képzőművészek Érdi Közössége és az IRKA rendez közösen tárlatokat. Ezúttal Németh Lajos festményeit mutatták be.

Tovább...
Szikrák és fények
2017
aug. 25

Szikrák és fények

Szikrák és fények címmel, anya és fia mutatkozik be azon, az augusztus 28-ig látható kiállításon, amit a Parkvárosi Közösségi Házban lehet megtekinteni. Az Érden élő amatőr alkotók, Révészné Jolán és Révész Gábor noha nem ma kezdték a művészeti tevékenységüket, ez a mostani mégis az első alkalom, hogy egy szélesebb közönség is megismerheti őket.

Tovább...
Szikrák és fények
2017
aug. 11

Szikrák és fények

Különleges kiállításnak ad otthont augusztusban a Parkvárosi Közösségi Ház: anya és fia, azaz Révész Jolán és Révész Gábor munkái egyszerre láthatók a moziteremben. A Szikrák és fények című tárlatot péntek délután nyitották meg.

Tovább...
Érdi képzőművészek a Czabai-kertben
2017
jún. 21

Érdi képzőművészek a Czabai-kertben

Több mint három éve alakult meg a Képzőművészek Érdi Közössége (KÉK) nem hivatásos érdi alkotókból. Az eltelt években többször szerveztek közös alkotói napokat, összejöveteleket, kiállításokat. Immár második alkalommal rendezték meg alkotótáborukat a Czabai-kertben.

Tovább...
Tükrök és ablakok
2017
ápr. 3

Tükrök és ablakok

A keresztény világ legnagyobb ünnepére, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére készülve, az érdi Parkvárosi Református Gyülekezet közösségi termében csoportos kiállításon vettek részt a Képzőművészek Érdi Közösségének tagjai. A tárlat a húsvéti ünnepekig látható.

Tovább...