Meglepetés az őszi szünetről visszatérő diákoknak

Igazi meglepetés fogadta hétfőn reggel az őszi szünet után az Érdligeti Általános Iskola Diósdi úti épületébe visszatérő gyerekeket: a szülők összefogásának és munkájának, valamint a tankerület támogatásának eredményeként színes, a beton udvarra festett játékok teszik mostantól fogva izgalmasabbá a gyerekek udvaron töltött idejét a szünetben.

Hasonló tartalmaink:

Vargáné Balogh Erika igazgatónő nagy örömmel adta át az udvart hétfőn a nagyszünetben az alsós diákoknak, nála pedig csak az udvart birtokba vevő gyerekek öröme volt a nagyobb: percek alatt ellepték a betonra felfestett játékokat: ugróiskolákat, labirintusokat, számkígyókat.

erdligeti udvarszepites7_181031

Az igazgatónő kérdésünkre elmondta, nagyon örül, hogy azután, hogy a hátsó udvar is megszépült a szülők kertészkedésének köszönhetően, most az oldalsó udvar is gyerekbarátabb lett. Megtudtuk azt is, hogy az iskola már tavaly is tervezte, hogy valamit kezd a kissé sivár beton placcal, ahol a gyerekek a szüneteket töltik, de sajnos ebből anyagi forrás hiányában nem lett semmi. Idén viszont az egyik első osztályos gyermek lelkes anyukája, Somkutiné Bitskey Katalin azzal kereste meg, hogy minimális anyagi ráfordítással meg tudná szépíteni az udvart.

erdligeti udvarszepites1_181031

Katalin a szülőktől kért első ízben segítséget, úgy számolta, ha az épületbe járó kisdiákok szülei hozzájárulnak 100-200 forinttal az udvarszépítéshez, abból már állni lehet az akció költségeit. A felhívást néhány szülő valóban támogatta, volt, aki jelentősebb összeggel is. Aztán megkeresték az Érdi Tankerületi Központot is, akik 50 ezer forinttal járultak hozzá az udvarszépítéshez.

erdligeti udvarszepites3_181031

A cél az, hogy a gyerekek egy kicsit tartalmasabban, hasznosabban tölthessék kint, az udvaron az idejüket, nyilatkozta az ötletgazda Somkutiné október 31-én, amikor egy maréknyi szülővel együtt már a különböző geometriai formákat, számokat és betűket festegették egész nap az udvaron. Katalin bízik benne, hogy a vízalapú betonfesték bírja majd azt a strapát, amit a gyerekek kis tappancsai jelentenek, és legalább tavaszig vagy nyárig fennmaradnak ezek a játékok a betonon. A másik fő szervező, az iskola egyik munkatársa és a szülői munkaközösség alelnöke, Galamb Viktorné Krisztina rögtön közbeszól, hogy ha kell, ő akár napközben is akármikor újra felfesti majd a formákat.

erdligeti udvarszepites2_181031

Így készült hát az a meglepetés, ami hétfőn az alsós érdligeti diákokat várta. Némi festékkel és formákkal, nagy adag kreativitással és tettrekészséggel, és ugyanakkora szorgalommal és szeretettel. Az eredmény pedig – talán a képeken is – magáért beszél.

erdligeti udvarszepites4_181031

 

erdligeti udvarszepites6_181031

Címkék