Mindent az anyatejről, szoptatásról

November 7-én tartja következő találkozóját az Érdi Anyatej Klub, amely nemcsak az édesanyákat  várja szeretettel, hanem az érdeklődő kismamákat is. A szerdai összejövetel témája “A második félév és azon túl” és minden olyan szoptatással, illetve babagondozással kapcsolatos témáról szó esik, ami a jelenlevőket éppen foglalkoztatja.

Hasonló tartalmaink:

A találkozókat  minden hónap első szerdáján 9:30-11 óra között tartják az Érd-parkvárosi Református Gyülekezet  ifiházában (Csurgói u. 4.). A  csoportot Juhász Judit IBCLC laktációs szaktanácsadó vezeti, aki tudósítónknak elmondta: általában nyolcan-tízen szoktak részt venni a foglalkozásokon, és szívesen látnak további érdeklődőket is. Lehet hozni kisbabákat, a nagyobb testvéreket, az ajtó nyitva áll más családtagok (édesapák, nagymamák) előtt is, és érdemes ellátogatniuk a havonkénti alkalmakra a várandós kismamáknak is.

Az alkalom elején a csoportvezető beszél néhány percet az aktuális témáról, majd a résztvevők beszámolnak saját tapasztalataikról, és felteszik kérdéseiket. Természetesen arra is van lehetőség, hogy a témától független aktuális kérdéseikre is választ kapjanak az édesanyák.

A találkozók témája:

  • november 7. – A második félév és azon túl
  • december 5. – Kinek fontos a szoptatás?
  • január 2. – Készülődés, első napok
  • február 6. – Hazajöttünk, hogyan tovább?

Az összejöveteleken szó esik – többek között – a következőkről:

  • Hogyan készülhetünk fel a kisbaba fogadására és a szoptatásra?
  • Mi az igény szerinti szoptatás és mi a jelentősége?
  • Kell-e valami mást is adni a babának vagy elég, ha szopik?
  • Hányszor kell megszoptatni a kisbabát?
  • Honnan lehet tudni, hogy eleget szopik-e a baba?
  • Mit tehetünk azért, hogy elég legyen a tej?
  • Adjunk-e cumit a babának?
  • Hol aludjon a baba?
  • És mi van az éjszakai szopásokkal?
  • Hogyan ébresszük fel az aluszékony kisbabát?
  • Mit tegyünk, ha sokat sír a baba?
  • Hogyan táplálkozzon a szoptató anya?
  • Mikor kezdjük el a hozzátáplálást és hogyan?
  • Meddig szoptassunk?
  • Hogyan válasszuk el?
  • Mi a kötődő nevelés és miért fontos ez?
  • Hogyan előzhetjük meg a mellbimbó kisebesedését, a mellgyulladást és a többi problémát?
  • Hová forduljunk, ha kérdésünk van?

Bővebb információt itt találnak az érdeklődők.

(Fotó: UNICEF – Szoptatás világnapja 2018)

Címkék