Lakossági támogatás a Batthyány 2028 programnak

Az érdiek többsége egyetért a város fejlesztési irányvonalával, és támogatja a Batthyány 2028 programot – mondta szerdai sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester, aki két közvélemény-kutatás eredményét ismertette. Az egyiket a Forsense intézet készítette, a másik pedig az önkormányzat által közzétett online konzultációs kérdőív volt, ami a Batthyány 2028 program célkitűzéseivel kapcsolatban kérte a lakosság véleményét.

Hasonló tartalmaink:

Most jobban mennek a dolgok Érden

A Forsense intézet szeptember-október hónapok folyamán 1003 helyi lakost kérdezett meg telefonon, illetve személyesen. Ez alapján elmondható, hogy az érdiek elégedettebbek a város, mint az ország helyzetével – a helyi közérzet-index 54, míg az országos 45 pont volt. A kérdezettek 40 százaléka szerint most jobban mennek a dolgok Érden, mint négy éve (ez az arány 8 százalékkal magasabb, mint tavaly volt). A város jövőjébe vetett bizalom évről évre emelkedik; a helyiek 59 százaléka inkább bizakodik, és csupán 13 százalék pesszimista, és a  polgármester munkájával az érdiek 54 százaléka elégedett.

A kérdezettek 88 százaléka nevezett meg legalább egy feladatot, amire nagyobb figyelmet kellene fordítania az önkormányzatnak – legtöbben az utak állapotát nevezték meg. A megkérdezettek 73 százaléka legalább egy sikerrel elvégzett projektet is tudott említeni az elmúlt három évből. Legtöbben – 16 százalék – az oktatást tartják Érd sikerének, és a csatornázást is jelentős arányban nevezték meg.

Az érdiek értékelhették a városfejlesztés 15 területét is: ezek közül 12 kapott közepesnél jobb, kettő közepes, egy pedig közepesnél gyengébb átlagosztályzatot. Ahogy tavaly, úgy idén is a „sportolási lehetőségek” kapta a legjobb értékelést, és az „utak, járdák állapota” volt az egyetlen, ami jelentősen elmaradt a közepestől.

A lakók tíz városi programról is vélemény nyilváníthattak – a teljes támogatást jelző 5-ös osztályzatok aránya négy esetben haladta meg az 50 százalékot, a teljes elutasítást jelző 1-es osztályzat pedig csak a közvilágítás korszerűsítése és a csapadékvíz-elvezetési rendszer kapcsán érte el a 10 százalékot.

Legfontosabb az infrastruktúra fejlesztése

Az önkormányzat által közzétett online konzultációs kérdőívet 1131 lakos küldte vissza, ami igen jó aránynak számít. Az érdiek a legfontosabb projekteknek továbbra is azokat tartják, amelyek a város infrastrukturális fejlesztésére vonatkoznak, és nagy támogatottságot élveznek az intézményrendszert továbbfejlesztő, valamint a város gazdasági erejét megerősítő programok is.

A kérdőívben 26 projektről nyilváníthattak véleményt a kitöltők, ezek fontossági sorrendje az alábbiak szerint alakult:

 

Az érdiek négyötöde egyetért azzal, hogy a fejlesztések pénzügyi fedezetének megteremtése érdekében szükség van a város területén az ipari parkra.

Az online kérdőívre adott válaszok alapján az érdiek több mint fele büszkén mutatná meg az ide látogatóknak a Magyar Földrajzi Múzeumot (53,1 százalék), büszkék az érdi Duna-partra (44,8 százalék), a belvárosra és a főtérre (37 százalék), Fundoklia-völgyre (33,1 százalék) és a pincesorra (30,7 százalék) is. A városi rendezvények közül az ÉnFeszt a legnépszerűbb (47,1 százalék), és nagyon kedvelt a szüreti mulatság (37,2 százalék) és a szőlővirág ünnep (33,1). A Földrajzi Múzeum kiállításaira is nagyon büszkék vagyunk (36,9 százalék), ahogy az Érdi Jazz Napokra is (24,5 százalék).

 (Fotó: Boros Sándor)

 

Címkék