Érdi festő Európa második legjobb szakembere

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szeptember végén rendezte meg a szakmák Európa-bajnokságát, az EuroSkillst Budapesten. A megmérettetésen 28 ország összesen 525 versenyzője mérte össze 37 szakmában a tudását. A Kós Károly Szakgimnázium és Szakközépiskola egykori diákja, a huszonkét esztendős érdi Cseke Szabolcs a dobogó 2. fokára állhatott a festő és díszítőfestő szakmában. 

Hasonló tartalmaink:

2017-ben, Abu-Dzabiban a WorldSkills elnevezésű, a szakmák olimpiájaként számon tartott versenyen a dobogóról éppen hogy leszorulva  4. helyezést ért el, ezzel együtt a Nemzet legjobbja címet nyerte el Cseke Szabolcs, aki úgy gondolta, több van ennél benne, ezért indult az idei őszi európai megmérettetésen, ahonnan már az ezüstéremmel távozhatott.

Európa második legjobb fiatal festője és díszítőfestője 2,5 éve készült a versenyre a Csáki Csaba szakértő és a Horváth József által vezetett PPG Trilak Festőakadémia csapatának támogatásával, és körülbelül ezer munkaórát gyakorolt az öt modulból álló feladatsorra, ahol tapétázásban, ajtó mázolásban, design festésben, absztrakt falfestésben és egy szabadon választott kép elkészítésében mérték össze tudásukat a résztvevők.

A festő-mázoló-tapétázó végzettségű Szabolcs érettségivel és két nyelvvizsgával rendelkezik, a festő szakmában pedig mestervizsgát tett.

Az Érd FM 101.3 Dózsa Lajost, a Kós Károly Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóját kereste meg egykori diákjuk sikerével kapcsolatban:

 

Természetesen az ifjú tehetséget is megkérdezték, a Cseke Szabolccsal készült interjút itt lehet meghallgatni:

 

(forrás: Horváth József, a Trilak Festő Akadémiájának vezetője)

Címkék