Nyergelj, fordulj!

Csütörtöktől egészen szombatig a huszárokat és a polgárőröket kemény képzés, a közönséget pedig programokkal gazdag, élményteli nyílt nap várta Simonpusztán, ahol otthont adtak a huszárok és polgárőrök alaki, földi és lovas képzésének a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség szervezésében.

Hasonló tartalmaink:

István Szabolcs, a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület sajtófőnöke azt mondja, hogy egyesületük és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség céljai egy irányba mutatnak, “így a jövőben a közös munka során, egymás tevékenységét segítve kívánjuk ápolni hagyományainkat, védeni nemzeti értékeinket és hozzájárulni a honvédelmi és a hazafias neveléshez.” A közös együttműködés első lépéseként került sor a hosszú hétvége alatt arra a három napos képzésre, amelyben a Budai Várban díszjárőr szolgálatot teljesítő huszárok és a polgárőrség lovas tagozatának tagjai részesültek Simonpusztán.

Győrffy-Villám András, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy a képzés emelt szintű, haladó lovas képzést jelent, ami napi két elméleti és két gyakorlati foglalkozásból áll. A képzésre először kerül sor Simonpusztán, de minden bizonnyal nem utoljára, hiszen nagyon úgy tűnik, egymásra találtak a vendéglátók és a huszárok itt. “Nagy örömmel vesszük, hogy teljes mértékben együttműködő partnerek Simonpuszta vezetői. Simonpuszta, egy nagyon színvonalas lovas bázis adott számunkra most otthont, és reményeink szerint ebből egy közös érdekeket szolgáló együttműködés fog majd kialakulni.”

simonpuszta_nyergelj fordulj3_181103

Ott jártunkkor épp Tóth Tihamér, a Vértes Egyesület elnöke avatja be az összegyűlteket a szablyavívás elméletébe és gyakorlatába, aki elmondta, hogy szablyavívás kapcsán is a gyakorlás teszi a mestert, hiszen nem az erőn van a lényeg, hanem a technikán és a sebességen. Egyesületük már iskoláskortól kezdve tanítja az érdeklődő fiatalokat – akkor még csak fából készült szablyákkal gyakorolnak a gyerekek, de később sem használnak éles fegyvereket, tehát, ahogy Tóth Tihamér mondja, a szablya jó vívó kezében veszélytelen fegyver.

Ézsiás Vencel huszár őrnagy, a MHKHSZ alelnöke azt mondja, a képzés célja az ifjúságnevelés és az egyéni képzés. “Mind a kettő fontos hangsúlyt kell, hogy kapjon a hagyományőrzésben, hiszen komoly szakmai alapok, egyéni lovaglómunka nélkül nem lehet csoportosan sem eredményeket elérni”, magyarázza az őrnagy. “Szeretnénk magunk mögé egy olyan generációt nevelni, akiknek a számára a múltból hozott katona mintaképek a mindennapokban is erőt adhatnak,” teszi hozzá. “Az ember, amikor a saját problémáival szembesül, törpének érzi magát, és nagyon nehéznek tűnik megoldani a helyzetet, de ha előhozzuk azokat a példaképeket a múltból, akik katonai hőseinkként fantasztikus teljesítményeket hajtottak végre, beírták cselekedeteikkel a magyar vitézség aranykönyvébe a nevüket, akkor picinek törpülnek a mi problémáink az övékéhez képest.”

simonpuszta_nyergelj fordulj1_181103

A mostani program neve: “Nyergelj, fordulj!” – Jókai A kőszívű ember fiai című regényében Pál úr felszólítása után. A nyílt napon sok kicsi és nagy lehetett szemtanúja a huszárok kiképzésének. “Számunkra a legnagyobb fizetség az, ha csillogó szemű kisgyerekek jönnek a lovak közelébe, és amikor megkérdezzük, hogy tudjátok-e, kik a világ legkülönb katonái, akkor azonnal rávágják, hogy a magyar huszárok”, meséli Észiás Vencel. “Szeretnénk valamit a múltból visszaidézni, visszahozni, mert ez az értékváltsággal küszködő társadalom nem tud példákat állítani, férfiatlan férfiakat nevelünk a hölgyek nagy bánatára.”

A magyar történelemben páratlan hősök voltak, méghozzá olyan szép számmal, hogy akár hetente lehetne egy-egy olyan filmet készíteni az életükből, mint amit az amerikaiak csináltak Benjamin Martinról A hazafiban vagy A rettenthetetlenben a skót William Wallace-ról.  Sajnos a mi katonai hőseinkről sokan elfeledkeztek. Nem tudjuk például, hogy Fabrinczi Kováts Mihály karcagi huszártiszt volt az, aki megalakította az amerikai könnyű lovasságot a függetlenségi háborúban, de említhetném Görgey Artúrt is, akinek a haditetteit a West Pointon tanítják. Mi éppen azt a hiányt próbáljuk pótolni élő, rendhagyó történelemórákkal, ami a történelem oktatásunkban esetenként fellelhető,” teszi hozzá Ézsiás Vencel.

A szombati nyílt napon 14:00-15:00 között az ázsiai lovas birkózást és a dzsigitelést (kozák trükklovaglást) fogják bemutatni az érdeklődőknek. Annak sem kell szomorkodnia, aki most esetleg lemaradt a programokról, mert november 23-25 között hasonló nyílt napokat ígérnek a szervezők.

Címkék