Vízkereszt napján

Január 6-a Vízkereszt napja, amely Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. Ebből az alkalomból a Marianum Általános Iskolában ünnepi szertartást tartott Hajdú Ferenc katolikus plébános, majd a víz megszentelésére is sor került az eseményen.

Hasonló tartalmaink:

 Évszázadokkal ezelőtt, a nyugati kereszténységtől indult a szokás, hogy vízkereszt napján megszentelték a vizet, és ezzel a vízzel a házakat és családokat is megáldották. A házszentelés egy olyan szertartás, amely közelebb viszi az Urat a ház lakóihoz – hangsúlyozta Ferenc atya.

Házszenteléskor nyilvánosan megvalljuk keresztény hitünket, és Krisztus áldását kérjük a családra. A pap nemcsak a házat, hanem a benne lakókat is megszenteli, és Isten oltalmába ajánlja.

A gyerekek számára minden évben nagy élmény a szentelés, amelybe maguk is szívesen kapcsolódnak be imádságukkal.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék