Fejlesztések a VMG környékén

vlcsnap-2015-11-18-17h16m57s145Új járda, szilárd útburkolat, vízelvezetés és parkolók a gimnáziumnál. Jelenleg ezek a kivitelezési munkálatok zajlanak az Erkel Ferenc utcában. A munkálatok 15 millió forintból valósulnak meg és két héten belül befejeződnek.

Hasonló tartalmaink:

Az Erkel Ferenc utcát szinte teljes hosszában és teljes szélességében felújítják az ÉKFI szakemberei. A terület önkormányzati képviselője, egyben a város alpolgármestere, dr. Bács István (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a Vörösmarty Mihály Gimnázium vezetője már korábban jelezte, hogy az iskolánál szükség lenne parkolók kialakítására, hiszen a parkolási körülmények igen sok problémát okoztak, továbbá az iskola bejáratától jobbra a járda hiánya is megnehezítette az intézmény megközelítését.vlcsnap-2015-11-18-17h19m16s254

Az Erkel Ferenc utcában, az óvoda oldalában teljes hosszában kiépül az akadálymentes járda is, amelyen jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Egy új vízelvezető árok is épül az ugyanitt, amellyel megoldódnak a korábbi csapadékvíz okozta problémák is – tette hozzá dr. Bács István. Valamint az Erkel Ferenc utca teljes szélességében új aszfaltburkolatot is kap.

A 15 millió forintból megvalósuló munkálatok várhatóan a jövő hét végén befejeződnek – tette hozzá az alpolgármester.

Would you like to replay the video?
Címkék