Megújul a Tárnoki út is
2018
nov. 15

Megújul a Tárnoki út is

Százötvenmillió forint támogatást ítélt meg a Pénzügyminisztérium a Tárnoki út felújítására – jelentette be szerdán T. Mészáros András, aki elmondta azt is: a beruházás tervezett összköltsége 214 millió forint; az elnyert 150 millió forint feletti összeget, 64 millió forintot a város idei költségvetésének terhére szeretnék biztosítani.

Tovább...
Drogot mutatott ki a gázoló szervezetében a gyorsteszt
2018
nov. 14

Drogot mutatott ki a gázoló szervezetében a gyorsteszt

András Tamás, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a baleset feltételezett okozója kórházban van, és az állapota eddig nem tette lehetővé, hogy kihallgassák. Az ügyben az eljárás azonban megindult halált okozó ittas járművezetés miatt.

Tovább...
Egzotikus ligeterdő lesz a mocsárból
2018
nov. 14

Egzotikus ligeterdő lesz a mocsárból

Aki járt már a martonvásári kastélyparkban, minden bizonnyal megcsodálta a mocsári ciprusokat. Hamarosan nem kell elutazni, hogy hasonló élményben legyen részünk: a papi földeknek nevezett területen létesülő érdi városligetben nemcsak a fent említett mocsári ciprus, hanem kínai mamutfenyő is nő majd. Ez utóbbi három példányát ma ültették el a víztározó partján; a munkálatokban T. Mészáros András polgármester, valamint Érd alpolgármesterei is segédkeztek.

Tovább...
Már kóstolgathatják az Érdligetit a nagycsoportosok
2018
nov. 14

Már kóstolgathatják az Érdligetit a nagycsoportosok

Hagyományosan négy alkalmat szerveznek az Érdligeti Általános Iskolában az idei tanévben is, amikor a nagycsoportos óvodások belekóstolhatnak abba, milyen lesz majd az iskolai élet. Az első alkalomra november 15-én, csütörtökön 16:30-tól kerül sor a Diósdi úti épületben. Ősz lévén a csütörtöki foglalkozásban minden erről az évszakról fog szólni, tudtuk meg Vargáné Balogh Erika igazgatónőtől.

Tovább...
December elsejével változik a CSOK
2018
nov. 14

December elsejével változik a CSOK

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Tovább...
Hogyan előzzük meg a kéménytüzeket?
2018
nov. 14

Hogyan előzzük meg a kéménytüzeket?

Az egyre hűvösebb időjárás miatt most már naponta használjuk az otthoni tüzelő-fűtő berendezéseket. Mindannyiunk számára nagyon fontos a biztonságos otthon, arra azonban ritkán gondolunk, hogy ezért a biztonságért nekünk is tenniük kell. Hogy hogyan, azt megtudhatják cikkünkből.

Tovább...
Folytatódik a Kincses kultúróvoda program
2018
nov. 13

Folytatódik a Kincses kultúróvoda program

Folytatódik a Kincses kultúróvoda című, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által irányított program a jövő évben is - jelentette be a tárca kulturális ügyekért felelős államtitkára, Fekete Péter hétfőn.

Tovább...
Kivezeti a posta a papíralapú tértivevényt
2018
nov. 13

Kivezeti a posta a papíralapú tértivevényt

A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja, a projekt az Európai Unió támogatásával és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg csaknem 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, a Magyar Posta saját forrásból további 3,3 milliárd forintot fordít a teljes program megvalósításra.

Tovább...
Hétfőtől részleges forgalomkorlátozás a Balatoni úton
2018
nov. 11

Hétfőtől részleges forgalomkorlátozás a Balatoni úton

A Kelenföld – Százhalombatta vasútvonal fejlesztése keretében megújul a 40a vasútvonal és a Balatoni út keresztezésben lévő hídszerkezet. A fő szerkezetépítési munkák lezajlottak április-május hónapokban; a kiegészítő munkálatok miatt részleges forgalomkorlátozás lesz érvényben a Balatoni úton november 12. és 17. között, reggel nyolctól és délután négy óráig – tájékoztat honlapján a NIF Zrt.

Tovább...
Sorban állás helyett foglaljon időpontot a NAV-nál!
2018
nov. 13

Sorban állás helyett foglaljon időpontot a NAV-nál!

Ha adóügyeit