“Érdi Nyitnikék” címmel három napos kiállítást és vásárt tartottak a hétvégén az érdi Városi Sportcsarnokban. Az rendezvényen elsősorban a helyi vállalkozások mutathatták meg termékeiket és szolgáltatásaikat az érdeklődőknek.

Hasonló tartalmaink:

 

A mostanihoz hasonló kiállítás és vásár, Érd Expó néven már 1996 és 2000 között is létezett a városban, mégis tizennégy évet kellett várniuk a helyi vállalkozóknak, hogy ilyen formában, ismét bemutatkozhassanak a lakosságnak. Csóli Csaba az idei és az egykori rendezvény szervezésében is részt vett. Az “Érdi Nyitnikék” huszárfelvonulással illetve rögtönzött utcai népzenés, néptáncos műsorral vette kezdetét még péntek délután. Ezt követően került sor a rendezvény hivatalos megnyitójára a Városi Sportcsarnokban, ahol többek között T. Mészáros András polgármester és Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő mondott rövid beszédet.

A hagyományteremtő szándékkal megtartott kiállítás és vásár egyik szervezője a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara volt, akik szintén remélik, hogy az “Érdi Nyitnikék” hosszú távon is a város illetve a kistérség gazdasági életének a mozgatórugója lehet.

Az 1700 négyzetméteres területen, 102 kiállító portékáival találkozhattak, akik kilátogattak a három napos eseményre. A helyi kézművesek és iparosok mellett, megyei és országos, sőt határon túli vállalkozók termékei és szolgáltatásai közül is válogathattak az érdeklődők, hiszen Érd három testvérvárosából is érkeztek vállalkozók az eseményre. Ugyanakkor az iparosok mellett több helyi intézmény és szervezet, mint például a Művelődési Ház vagy az érdi Médiacentrum is képviseltette magát a Nyitnikéken. A kiállítás és vásár mellett pedig kulturális és gyerekprogramok, valamint vállalkozásfejlesztési fórumok is színesítették a rendezvényt.

Az első számítások szerint 7000 látogatója volt az rendezvénynek, ami a szervezők számára egyértelműsíti, hogy mindenképpen folytatni kell az eseményt.

 

 

fotók: Boros Sándor

Címkék