Március 22-én szombaton rendezték meg a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában a XX. Jubileumi Kórusfesztivált. A jubileumi eseményt méltó módon szerették volna megünnepelni, így igazi gálaműsorra került sor. A Kórusfesztiválon 9 kórus és 4 egyéb előadó lépett színpadra.

Hasonló tartalmaink:

 

Régi hagyományokra nyúlik vissza a Kórusfesztivál, 1996-ban rendezték meg az első ilyen jellegű eseményt. Eleinte a Bólyai Általános Iskola és a Szepes Gyula Művelődési központ fogadta be az eseményt, majd miután elkészült a Kőrösi Iskola Tornacsarnoka, természeten ez ad otthont a rendezvénynek.

Idén került sor a XX. jubileumi Kórusfesztiválra, melyet Tóth Tamás alpolgármester nyitott meg. Sárközi Márta elmondta, miután kerek évfordulóról van szó, szerették volna méltó módon megünnepelni az eseményt.

Sárközi Márta, arra a kérdésünkre, hogy lesz-e 21. Kórusfesztivál a következőképpen válaszolt.

A tankerület igazgatója végül elmondta, nem csak a Kőrösi Iskola, hanem egész Érd számára fontos az ilyen rangos városi események megrendezése, hiszen mindenképpen öregbítik városunk hírnevét, hiszen az országos számos pontjáról érkeztek az eseményre.

 

 

fotók: Boros Sándor

Címkék