Félezerre növelnék a közmunkások számát Érden

Félezer embert foglalkoztatnának közmunkában az érdi járásban a következő években. Ezt mondta a város alpolgármestere az ÉRD TV-nek adott interjújában.

Hasonló tartalmaink:

Simó Károly szerint szükséges egy olyan rendszer kialakítása, amelyben 500 részt vevő dolgozhat. Érd alpolgármestere reális célnak nevezte, hogy félezer embert foglalkoztassanak a járásban. Azt mondta: korábban 200 embernek nyújtottak lehetőséget, ezt a számot pedig több mint a kétszeresével növelni lehet. Simó Károly hozzátette: tavaly hárommilliárd forintot adott a kormány közmunkára Pest megyében. A keretet ötmilliárd forintra növelik idén.

Az alpolgármester fontosnak nevezte azt is, hogy együttműködjenek a térség települései a jövőben. Érd alpolgármestere arról beszélt, hogy az együttműködéssel olyan rendszer alakítható ki, amelyben egyszerűbben juthatnak közmunkához az állástalanok.

Címkék