Keresik a szakmával rendelkező fiatalokat

Akár már a mai naptól villanyszerelőként dolgozhatnak azok a diákok, akik a tegnapi nap folyamán sikeres vizsgát tettek a Kós Károly Szakképző Iskolában. A villanyszerelő tanulók hétfői szakmai gyakorlati vizsgája az oktatási intézmény egyik utolsó eseménye volt ebben a tanévben.

Hasonló tartalmaink:

A villanyszerelőnek készülő diákok zárták a  Kós Károly Szakképző Iskola idei szakmai vizsgaidőszakát. Így, az összesen nyolcféle szakmát oktató tanintézményben is már csak a hamarosan kezdődő szóbeli érettségi vizsgák várnak a fiatalokra.

Mint azt Weszprémy Barna, az iskola igazgatója elmondta, noha az érettségi vizsgaidőszak, valamint a szakoktatási intézmények szakmai vizsgaidőszaka nagyjából egybeesik, nincs közvetlen kapcsolat a kettő között. A vizsga – ahogy a villanyszerelőknél, – úgy más szakmai tárgyak esetében is három részből áll. A gyakorlati szakaszt megelőzően a tanulóknak elméleti és írásbeli feladatokat kell megoldaniuk, amelyeket ha sikeresen teljesítenek, akár már az utolsó vizsga másnapján elkezdhetnek az adott területen dolgozni.

Az érdi Kós Károly Szakképző Iskolában idén hét osztály mintegy 150 diákja fejezte be a tanulmányait. Közülük három osztály szerzett érettségi vizsgát, míg a többiek egy szakmai oklevéllel várhatják a következő tanévet vagy éppen léphetnek ki a munkaerőpiacra.

Would you like to replay the video?
Címkék