Kiütések

teremfociNagy arányú győzelmeket (így vereségeket) hozott az Érdi Futómű és Műszaki Vizsga Centrum által szervezett Érd Városi Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokság harmadik fordulója.

Hasonló tartalmaink:

Mint arról korábban beszámoltunk, a harmadik hét első meccse szoros volt, míg a második egy kisebb meglepetést tartogatott.
A pénteki játéknapon viszont nem volt sok kérdés, a Liget FC rendkívül összeszedett játékkal 8–0-ra intézte el a Tökmind1 csapatát, majd Médiaválogatottunk ugyan 1–0-ra vezetett, de a folytatásban semmi nem akart összejönni, míg a Szüzeknek minden összejött, s remek játékkal végül 10–1-re nyertek, igaz nálunk több hiányzó is volt – így a kapus is, míg a Szüzek teljes csapatukkal tudtak kiállni.
A forduló utolsó mérkőzésén az eddig mindössze két gólt szerző Kígyóököliskola csapata a szervező Autóklinikával csapott össze, ahol ugyan jól játszott a Kígyóököliskola, s viszonylag sokáig pariban volt a labdát gyorsan járató Autóklinika ellen, ám a végére kitömte ellenfelét a szervező gárda, ugyanis 8–0 lett a végeredmény.

A tabellát és a sorsolást ide kattintva érheti el.

Címkék