Megalakult az Érd Ófalu-Újfalu településrészi önkormányzat

vlcsnap-2015-10-22-21h49m11s163Megtartotta október havi ülését Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Polgárok Háza dísztermében. A képviselők döntöttek az Ófalu-Újfalu településrészi önkormányzat megalakításáról valamint több, a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlan önkormányzati tulajdonba adásáról is.

Hasonló tartalmaink:

A tavalyi évben az önkormányzati választással egy időben megváltozott a településrészi önkormányzatok létrehozásának szabálya, így a korábbi évekkel ellentétben akkor nem alakultak meg ezek a szervezeti egységek. Most azonban az új jogszabályoknak megfelelően a közgyűlésen  megalakult az Ófalu-Újfalu Településrészi Önkormányzat, amely azért is szükséges, mert ez az alapfeltétele az Érdi Szakorvosi Rendelőintézet mellett kialakítandó fiókgyógyszertár létrehozásának. Mindemellett a baloldali ellenzéki frakció nem értett egyet az erre vonatkozó napirendi ponttal, szerintük a többi városrészben is szükséges ezeknek az egységeknek a létrehozása. dr. Bács István alpolgármester elmondta, hogy ezzel a településrészi önkormányzat létrehozásával vizsgálják meg, hogy mennyire lehet működőképes az új struktúra.

A fiókgyógyszertár és a hozzá kapcsolódó háziorvosi rendelők kialakítását egy korábban megkötött megállapodás alapján a Delfintel Kft. végzi. Ennek a megállapodásnak a módosítására is vonatkozott egy napirendi pont, amely a kivitelezés befejezésének idejét 6 hónappal kitolta. Pulai Edina a Jobbik képviselője ezt nem támogatta, de a közgyűlés elfogadta a javaslatot.

Hosszas vitát váltott ki az javaslat, amely az Érdi Újság kiadásához szükséges áthúzódó kötelezettségvállalás költségvetési fedezetének biztosítására vonatkozott. A közgyűlésen a polgármester az újsággal kapcsolatban felmerült egyéb észrevételek mellett hangsúlyozta, hogy a napirendi pont kizárólag a finanszírozásról szólt, a napirend elfogadása egyben azt a szándékot is jelentette, hogy a testület biztosítja a következő években is az újság fenntartásához szükséges pénzügyi fedezetet.

Az ülés végén a képviselők zárt ülésen tárgyalták meg az Érd Város Szociális Munkájáért Díj 2015. évi adományozására kiírt javaslatot.

Would you like to replay the video?
Címkék