Korszerű szakmai képzést kínálnak a Kósban

vlcsnap-2015-11-11-16h02m41s102Nyílt napot tartottak a Kós Károly Szakképző Iskolában. A pályaválasztást segítő rendezvényen az érdeklődő szülők és diákok különböző, az egyes szakmákat bemutató előadásokon és foglalkozásokon vehettek részt.

Hasonló tartalmaink:

A Kós Károly Szakképző Iskola hagyományos nyílt napján a szülőknek és a nyolcadikos tanulóknak kívánt segítséget nyújtani a továbbtanulás és a pályaválasztás kérdéseiben. A megnyitón Weszprémy Barna, a Kós Károly Szakképző Iskola igazgatója felhívta a szülők figyelmét arra, hogy milyen szempontok szerint érdemes gyermeküknek iskolát választani. Majd hangsúlyozta: fontos szempont a tanuló képessége és az érdeklődése, de az otthon és az iskola közötti távolság is.vlcsnap-2015-11-11-16h03m20s236

Weszprémy Barna elmondta, az érdi Kós Károly Szakképző Iskola ugyanolyan képzést nyújt a tanulóknak, mint a fővárosi intézmények. Az iskola igazgatója hozzátette: az elmúlt évekhez hasonló kínálattal várják az intézménybe jelentkezőket a következő tanévben is.

Az idei nyílt napon is nagy volt az érdeklődés, a sláger most is a rendészeti képzés volt.

Would you like to replay the video?
Címkék