Célszerű lenne megvenni a Termált

Az Élő Bolygónk programról, annak érdi eseményeiről, illetve a párizsi klímacsúcsról is beszélt sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, Érd polgármestere. Szólt arról is: reális áron célszerű lenne megvenni az egykori Termál hotelt. A polgármester az érdi rendőrkapitányság új épületével kapcsolatban is tájékoztatott.

Hasonló tartalmaink:


A város tervezi a volt Termál Hotel megvásárlását, a jelenlegi 450 millió forintos ár azonban indokolatlanul magas ilyen állapotban lévő épületért – mondta T. Mészáros András. A polgármester biztos abban, hogy ez az ár lejjebb fog menni. A polgármester emlékeztetett arra, hogy az Érd Aréna esetében is öt évet kellett várni, hogy reális áron vegye meg a város. – Ami biztos, hogy a vizeket, a kutakat megmentettük – tette hozzá a polgármester.

1118_tma_sajti_rendorseg_epulet

Újságírói kérdésre T. Mészáros András az érdi rendőrkapitányság új épületével kapcsolatban is tájékoztatott. Mint elmondta: a város kiadta az építési engedélyt. A szomszéd telken elkezdték a bontást. Az ORFK tájékoztatása szerint folyik a közbeszerzési eljárás, már kiírták a pályázatot, melynek határideje a közeljövőben jár le. Hozzátette, az építési munkákat valószínűleg már csak jövő tavasszal lehet elkezdeni.

Ehhez kapcsolódóan a polgármester elmondta, hogy mind a Pest megyei főbíróhoz, mind a Pest megyei Főügyészség vezetőjéhez levelet intéz, kérve őket a bíróság, illetve az ügyészség építészeti programjának megfogalmazására. – Ahol épül a rendőrkapitányság, ott szeretnénk elhelyezni a bíróságot és az ügyészséget is – fűzte hozzá a polgármester.

Téma volt még a sajtótájékoztatón a párizsi klímacsúcs, melyben a világ vezető politikusai a klímaváltozással fold_earthkapcsolatos problémák megoldását tárgyalják meg. Ezen az eseményen Áder János köztársasági elnök is részt vesz.
Az Élő Bolygó programhoz Érd is csatlakozott azért, hogy sikerüljön összegyűjteni egymilliárd aláírást, hogy a Párizsban összegyűlő vezetők mögött az emberek véleménye is jelen legyen, és így a világ vezetői minél hatékonyabban képviselhessék a klímaváltozás problémáinak megoldását.

Ennek kapcsán a polgármester elmondta, hogy a város Érdi Ökonapokat tart Élő Bolygó – Élő Város címmel. A programok november 21-én kezdődnek a Magyar Földrajzi Múzeumban, ahol a részt vevő családok egy csertölgy csemetét is kapnak ajándékba. A polgármester szavai szerint ezzel a gesztussal arra emlékeztetnek a szervezők: valamikor Érden a kocsányos tölgy és a csertölgy őshonos volt.

A polgármester szót ejtett a Virágzó Kertváros fotópályázatról is: elmondta, hogy november 20-ig lehet rá pályázni. Részletek itt!

November 23-ig tartanak az úgynevezett Zöldelő Iskolák program keretében zajló projektnapok az érdi ökoiskolákban: a Bolyai János Általános Iskolában és a Teleki Sámuel Általános Iskolában. A legjobb alkotásokat a Szepes Gyula Művelődési Központban állítják ki, továbbá lesz hulladék- és használati tárgy szobrokat készítő verseny is, s az itt készült darabokat később szintén kiállítják.

Would you like to replay the video?
Címkék