Európában is egyedülálló kerékpárút épülhet

Október 10-én elkezdődhet az Alispán utcában a régi IPOSZ székháznak a felújítása, ahová várhatóan karácsony után beköltözhet a KLIK Érdi Megyeközponti Tankerülete. Többek között erről is döntöttek szeptember 29-én Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői. Az ülésen döntés született arról is, hogy a város azt a koncepciót támogatja, hogy az érdi és a százhalombattai téglagyár között a Duna fölött egy hídon át vezessen a kerékpárút. 

Hasonló tartalmaink:

A Modern Városok Program keretében városunkban tervezett kerékpárút-hálózat fejlesztésére vonatkozóan elkészültek a megvalósításhoz szükséges dokumentumok. Az Eurovelo6 elnevezésű európai uniós program keretében pályázik  ugyanis Érd, Nagytétény és Százhalombatta egy olyan kerékpárút megépítése érdekében, amely a három települést kötné össze, de kompon keresztül egészen a Csepel-szigetig vezetne, később pedig a Balatonig is el lehetne jutni rajta két keréken.

A megvalósításra korábban négy terv született, ami közül a képviselők egyhangúlag úgy döntöttek, hogy azt a verziót választják, amiben az érdi és a százhalombattai téglagyár között a Duna fölött egy hídon vezetne a kerékpárút.

Dr. Szabóné Matics Mária Zsuzsannát választották az Intézményi Gondnokság intézményvezetőjének.

Három járás ötven intézményét irányítja jövő januártól az Érdi Tankerületi Központ. a megnövekedett feladatok ellátása végett a nyár végén az önkormányzat megvásárolta az Alispán utcai IPOSZ székházat, amit a Modern Városok Program keretében fel kíván újítani annak érdelében, hogy a kor színvonalának megfelelő, 45 – 50 fő részére alkalmas, ergonomikus irodai munkahely kerüljön kialakításra. Az épület funkcionális átépítésén túl energiahatékonysági felújítás is meg fog valósulni. A felújítás és átalakítás során kicserélik a külső nyílászárókat, hőszigetelik és vakolják a homlokzatot, irodákat és szociális helyiségeket alakítanak ki, kicserélik a hideg- és melegburkolatokat, valamint sor kerül az elektromos és épületgépészeti rendszerek átépítésére is, ahogy a tetőszerkezet hőszigetelése is. A megnövekedett dolgozói létszám okán a telken belül parkolóhelyeket alakítanak ki.

Döntöttek az  Érdi Építészeti Nívódíj pályázat kiírásáról. Az Érdi Építészeti Nívódíj azoknak a tervezőknek adományozható, akik városépítészeti alkotásukkal közreműködtek az épített környezet alakításában, hozzájárultak a városban létesült épületek építészeti színvonalának emeléséhez. Az Érdi Építészeti Nívódíj pályázati eljárás útján adományozható.

 

 

Címkék