Jótékonysági futás a gyermekotthon javára

Jótékonysági futást tartottak szombaton az ófalusi gáton a Fészek Gyermekvédő Egyesület Átmeneti Gyermekotthonának javára. Mindenki maga dönthette el, hogy mennyit fut, mint ahogyan azt is, hogy mekkora összeggel támogatja az otthon lakóit.

Hasonló tartalmaink:

A Fészek Gyermekvédő Egyesület Átmeneti Otthona javára megrendezett jótékonysági futás Érd Megyei Jogú Város támogatásával valósult meg. A megnyitón Simó Károly alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte: fontos támogatni az olyan intézményeket, amelyek sokat tesznek a gyermekekért.

A rendezvény elsődleges célja a jótékonykodás volt, azonban kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogy a résztvevők megismerkedjenek a Fészek Egyesület munkájával, feladataival. A tavalyi évben 216 000 Ft gyűlt össze az otthon javára, az idei felajánlásokat is a gyermekek kikapcsolódására fogják felhasználni – mondta el Kisnémeti Dávidné, az otthon vezetője. Majd hozzátette, hogy a sport, az egészség és a szolidaritás jegyében zajlik az esemény, ami így együtt kiemelt értéket képvisel.

Az esemény egyik vendége Szekeres Adrienn énekesnő volt, aki már tavaly is támogatta a rendezvényt.

Az idei jótékonysági futáson is sokan részt vettek, hogy támogassák az intézményt. A futás ideje alatt a színpadon színes programok szórakoztatták az érdeklődőket, és azokat, akik már teljesítették a távot.

Fotók: Boros Sándor

Címkék