Adventi koszorú divat Érden

Már csak négy vasárnap van karácsonyig, ezért hétvégén eljön az ideje annak, hogy meggyújtsuk az első gyertyát az adventi koszorún. Akkor sem kell aggódnunk azonban, ha még nem készítettük el a díszünket, mert a legtöbb érdi virágüzlet meghosszabbított nyitva tartással várja a vásárlókat. 

Hasonló tartalmaink:

Az biztos, hogy a 2016-os év egyik legnagyobb adventi trendje az, ha kötött anyagba öltöztetjük a díszünket. Ehhez nem is kell más, csak egy régi pulcsi vagy sál, de saját kezűleg is elkészíthetjük a koszorú „ruháját”, ha van elég időnk és türelmünk hozzá, így teljesen az ízlésünkre szabhatjuk. Érdekesség azonban, hogy városunkban az általunk megkérdezett virágüzletben viszont még mindig sokkal jobban keresik a hagyományos koszorúkat, mint a divatosakat.

Pappné Pokorni Orsolya, érdi virágkötő az Érd FM-nek elmondta, hogy gyakori, hogy a szülők a gyerekekkel együtt mennek adventi koszorút vásárolni, és olyankor előfordul, hogy azt kérik tőle a felnőttek, hogy mondja el, miért van három lila és egy rózsaszín gyertya a hagyományos díszen.

A hagyomány szerint ugyanis három darab lila és egy rózsaszín gyertyát kéne elhelyezni a koszorún. A lila szín a keresztény hagyományban a bűnbánat színe, amit a nagyböjt folyamán szintén előszeretettel alkalmaz több felekezet is. Az advent során ugyanis ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő karácsonyra, mint tavasszal húsvét előtt. A négy vasárnapból a harmadik azonban kis szünetet jelent az önsanyargatás közepette, ekkor a küszöbön álló ünnep fölött érzett öröm kerül előtérbe. Ezt fejezi ki a rózsaszín gyertya.

Mindebből következik, hogy ha valaki komolyan gondolja, akkor a gyújtási sorrend sem szabadon választott, hanem az első két vasárnapon lilákat kell meggyújtani, a harmadikon a rózsaszínt, és a karácsony előtti utolsó vasárnapé a maradék lila gyertya. A hetente növekvő fény mindenesetre az ünnep egyre közelibb érkezését hivatott jelképezni.

Egyre népszerűbb a grincsfa (manófa)

Pappné Pokorni Orsolya elmondta, hogy karácsonyi dekorációnak készíthetünk akár gúzsba kötött karácsonyfát is, amihez nem szükséges megvenni a zanótot, zsurlót, készíthetjük leyland ciprus vagy tuja ágakból vagy esetleg kis méretű földlabdás örökzöld növényből. Kunkorodó végével vidám látványt nyújt, tehetjük ablakba, ajtó mellé dekorációnak, de még a karácsonyfánkat is helyettesíthetjük vele.

Hallgassa meg interjúnkat, miközben készül advent első vasárnapjára!

Címkék