Érd kiváló diákjai

Harminckilenc diák vehette át kedden az Érd Kiváló Diákja emlékérmet, amellyel a kitűnő tanulmányi eredményű, illetve a különböző versenyeken kiemelkedő helyezést elért általános, közép-, illetve művészeti iskolás diákokat jutalmazza évente az önkormányzat.

Hasonló tartalmaink:

Kedd délután ünnepélyes keretek közt kiosztották az Érd Kiváló Diákja emlékérmet, amelyet 2009 óta adományoz Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik kiemelkedő eredményt értek el a különböző nemzetközi, illetve országos vagy megyei tanulmányi, művészeti versenyeken, illetve azoknak a diákoknak, akik valamennyi tanévben kitűnő tanulmányi eredményt értek el.

A város kilenc általános és középiskolájából, illetve a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolából negyvenkét diákot terjesztettek fel erre az elismerésre; közülük harminckilencen részesültek január 31-én az elismerésben: dr. Bács István alpolgármestertől, illetve Iván Réka diák-alpolgármestertől vehették át az Érd Kiváló Diákja Emlékérmet, illetve a díjjal járó oklevelet. A díjazottak felkészítő tanárai, illetve osztályfőnökei is jelen voltak az eseményen; munkájukat virággal ismerte el az önkormányzat.

A megjutalmazott diákok számára ez a kitüntetés több, mint egyszerű elismerés: van, akinek évek hosszú munkáját, kitartását jutalmazták ezzel. Czégel András, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 11. osztályos diákja például tudósítónknak úgy nyilatkozott: nagy örömmel vette át a díjat, amivel nemcsak versenyeredményét – a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján ért el második helyezést – hanem tanulmányi előmenetelét is díjazták, hiszen tavaly lett először kitűnő tanuló.

Az ünnepség a Lukin iskola díjazottjainak műsorával kezdődött, és a díjazottak megvendégelésével zárult.

A díjazottak névsora, eredményeik és tanáraik:

 

Sorsz.

 

Tanuló

 

Iskola

 

Osztály

 

Felterjesztés indoklása

 

Felkészítő tanár/osztályfőnök

1. Feczkó Ágnes Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 8. Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, rendszeres résztvevője  mind a humán, mind a reál tantárgyak tanulmányi versenyeinek osztályfőnök: Speri Krisztina
2. Masason Antal Zoltán Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 5. Bolyai Természettudományi csapatverseny, országos I. hely,mindhárman kitűnő tanulók felkészítő tanár: Gelencsér Gábor
3. Cserni András
4. Mester Dorka Zita
5. Timár György Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 8.a Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, többször volt az iskola legjobban tanuló diákja of. Balláné Nemoda Éva
6. Labossa Barnabás Máté Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 8.a Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, több szaktanári dicsérettel zárta a tanévet. Tanulmányi eredményét amellett tudta megtartani, hogy heti öt alkalommal vesz részt vízilabda edzésen is. of. Balláné Nemoda Éva
7. Bíró Edina Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 8.b Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, magyar nyelv- és irodalom és angol versenyek résztvevője of. Plagányiné Bakonyi Ágota
8. Iváncsics Noémi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 8.b Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, kiváló tanulmányi eredményét úgy érte el, hogy mellette minden nap jár edzésekre of. Plagányiné Bakonyi Ágota
9. Szilágyi Roland Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 8.b Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, sokat tesz a közösségért, természettudományi tárgyú versenyeken jeleskedik of. Plagányiné Bakonyi Ágota
10. Varga Laura Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 8.b Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, emellett rendszeresen jár táncedzésekre és versenyekre. Aktív közösségi munkát végez, az angol nyelvi versenyeken jeleskedik of. Plagányiné Bakonyi Ágota
11. Golenczki Gábor Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 8.c Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, ELTE Apáczai Csere János Gyak. Gimn. országos biológia-kémia műveltségi verseny 5. hely felkészítő tanára:dr. Göncziné dr. Skaliczky Tímea
12. Szabó Krisztián Dominik Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 12.b Kitűnő tanuló gimnazista, biológia-kémia versenyek eredményes résztvevője. Tanulmányi eredményével,kiemelkedő szorgalmával példa diáktársai előtt. felkészítő tanára: Bokor Károly, dr. Göncziné dr. Skaliczky Tímea
13. Máj Szimonetta Érdligeti Általános Iskola 8.a Valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt of. Paulov Krisztina
14. Mozol Péter Vörösmarty Mihály Gimnázium 6.e Kitűnő tanuló, Janikovszky Éva meseíró verseny országos 3. hely
15. Szűcs Klára Vörösmarty Mihály Gimnázium 8.e kitűnő tanuló, Medve matematika verseny országos 1. hely felkészítő tanára: Ruzsenszki Magdolna
16. Sudár Krisztián Vörösmarty Mihály Gimnázium 10.e Országos angol nyelvi verseny orsz. 3. hely felkészítő tanára: Baranyainé Szabó Katalin
17. Varga Zsófia Vörösmarty Mihály Gimnázium 11.e kitűnő tanuló, Országos angol nyelvi verseny orsz. 10. hely felkészítő tanára: Baranyainé Szabó Katalin
18. Habóczki Orsolya Vörösmarty Mihály Gimnázium 12.e kitűnő tanuló, Országos angol nyelvi verseny orsz. 7. hely felkészítő tanára: Baranyainé Szabó Katalin
19. Hürkecz Péter Vörösmarty Mihály Gimnázium 10.e Curie Kémia Emlékverseny országos 5. hely, Irinyi János Középiskolai kémia verseny területi 2. hely felkészítő tanára: Tiringerné Bencsik Margit
20. Czégel András Vörösmarty Mihály Gimnázium 11.e Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei 2. hely felkészítő tanára: Sulainé Szegedi Nóra
21. Kováts Bence Vörösmarty Mihály Gimnázium 11.c kitűnő tanuló, Mikola Sándor fizikaverseny megyei 2. hely felkészítő tanára: Csatlós Mária
22. Kótány Katica Vörösmarty Mihály Gimnázium 10.b kitűnő tanuló, Irinyi János Középiskolai kémiaverseny megyei 2. felkészítő tanára: Versits Lívia
23. Svingor Mátyás Vörösmarty Mihály Gimnázium 8.e Curie Kémia Emlékverseny területi 3. hely felkészítő tanára: Tiringerné Bencsik Margit
24. Dömsödi Mihály Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola  furulya művészeti iskolában kitűnő tanulmányi eredmény valamennyi tanévben tanára: Szabó János
25. Kercsó Alexandra Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola magánének művészeti iskolában kitűnő tanulmányi eredmény valamennyi tanévben tanára: Stiblo Anna
26. Petrás Mátyás Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola magánének művészeti iskolában kitűnő tanulmányi eredmény valamennyi tanévben tanára: Szóka Júlia
27. Varga Gréta Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola ütőhangszer művészeti iskolában kitűnő tanulmányi eredmény valamennyi tanévben tanára: Mézes Gyöngyi
28. Szászfai Lőrinc Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 8.a valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, a Geller Dávid Nemzetközi Matematika Versenyen 2. hely of. és felkészítő tanár: Orosz Lászlóné
29. Várhalmi Botond Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 8.b valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, kiemelkedő közösségi munkát végez és aktívan sportol of. Kincses Katalin
30. Ritter Kristóf Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 8.b valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, kiemelkedő közösségi munkát végez of. Kincses Katalin
31. Bazsinka Rózsa Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 8.c valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, a vers- és mesemondó versenyek állandó résztvevője, rajzversenyen, magyar- és német nyelvi versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el of. Kovács Csabáné
32. Dombi Gergő Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 8.c valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, az Országos Arany János Anyanyelvi verseny 5. hely,  megyei Simonyi helyesírási verseny és a Kazinczy szép kiejtési verseny 2. hely of. Kovács Csabáné, magyartanár: Viktóriusz Anna, a közelmúltban elhunyt Hernádi Beáta tanítványa volt Gergő
33. Regőczi Péter Bolyai János Általános Iskola 8.d valamennyi tanévben kitűnő  volt, Bolyai-díjas tanuló of. Ábrahám Aranka
34. Gotthárd Barbara Bolyai János Általános Iskola 8.d valamennyi tanévben kitűnő  volt, Bolyai-díjas tanuló of. Ábrahám Aranka
35. Szabó Boglárka Bolyai János Általános Iskola 8.c Szép Magyar Beszéd országos döntő, Kazinczy-jelvény bronz fokozat felkészítő tanár: F. Kovács Krisztina
36. Kovács Eszter Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 7.t valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt of. Kőnigné Ferencz Zsuzsanna
37. Müller Ákos Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 7.b valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt of. Budiás Judit
38. Kóra Sára Teleki Sámuel Általános Iskola 7.b valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt, kiemelkedő közösségi munkát végez, szorgalma is kiemelkedő of. Kummer Szilvia
39. Jokhel Kitti Teleki Sámuel Általános Iskola 7.b valamennyi tanévben kitűnő tanuló volt,  közösségi feladatait példamutatóan látja el, tanulmányi versenyeken vesz részt, aktívan sportol of. Kummer Szilvia

 

(fotó: Boros Sándor)

Címkék