Érzelmi nevelés óvodáskorban

A személyes kötődésről, az élmények szerepéről és súlyáról, az érzelmi intelligencia és az érzelmi nevelés fontosságáról tartott előadást múlt csütörtökön Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató a Kisfenyves óvodában, a XIX. Óvodai Szakmai Napok keretében.

Hasonló tartalmaink:

A mintegy másfél órás előadás az óvodás kor életfeladatainak behatárolásával kezdődött; mint Uzsalyné hangsúlyozta, sok kisgyermek már óvodás korban kiég, mert nem azt a „táplálékot” kapja, ami életkora és igényei alapján megfelelő lenne.

– A gyerekek úgy kerülnek iskolába, hogy alapvető élményeket nem élnek át, nem lelkesednek, kíváncsiskodnak, nem rendülnek meg. Ez a kreativitás, a tanulás és a kötődések szempontjából nagyon káros – mondta a szakember, aláhúzva: az óvodások életében a személyes kötődés meggyökereztetése és a biztonság, az ősbizalom a legfontosabb. A kötődést pedig a családi együttlétek, a közös légkör alakítja ki – és a gyerekek nagyon erősen érzékelik, ha ugyan mellettük vagyunk, ám valójában máshová kapcsolódunk (telefonálunk, internetezünk a társaságukban). A kötődést segíti az állandó és kiszámítható környezet, illetve az, ha a gyermeket nem veszi körül túlságosan is sok játékszer.

Uzsalyné Pécsi Rita hangsúlyozta azt is: óvodáskorban az érzelmi és a mozgásos tanulás a legfontosabb, nem pedig a szellemi. A szakember hangsúlyozta az utánzásra építő – rengeteg újrapróbálással együtt járó – tanulás fontosságát.

– Ennek során szerzi meg a gyermek azt a biztonságot, hogy van ideje próbálkozni, és lehet tévedni. Ez utóbbit egy egész mai generáció meg sem tanulja – jegyezte meg a neveléskutató, aki szerint felturbózott világunkban egyre kevesebb szerepe van a mesélésnek és a szabad játéknak, ehelyett erőltetik és felgyorsítják a gyerekek fejlődését, ami nem tesz jót az idegrendszerüknek. Hangsúlyozta azt is: a felolvasott, elmondott, együtt átélt mesének nagyon fontos szerepe van: fejleszti az intellektualitást, a figyelmet, a belső képkészítést – míg a külső képek (rajzfilmek) leállítják a belső képkészítést.

– Kiemelt éves feladatunk az érzelmi nevelés. Sajnos, úgy tapasztaljuk: sok gyermek érzelmi élete nem megfelelően fejlődik – ez a gyermekek egymás közti, illetve a szülővel való viszonyán is látszik – mondta lapunknak Nagy Éva tagintézmény-vezető, hangsúlyozva: az óvodában rengeteg pozitív élményt igyekeznek adni a kicsiknek, mese, bábszínház, koncert formájában.

Uzsaly Rita előadására sok szülő is kíváncsi volt, egyikük, aki három gyermeket nevel, lapunknak elmondta: azért jött el, mert kiemelten fontosnak tartja az érzelmi nevelést.

– Úgy érzem, van, amit nem jól csinálok, de bízom benne, hogy lehet alakítani azokat a dolgokat, amiket elszúrtunk. Ha egy gondolatot el tudok csípni, illetve alkalmazni, az már nagyon jó – tette hozzá az édesanya.

(Érdi Újság)

Címkék