Meglátogatta az érdi műhelyt az úszók elnöke

Országjáró túrára indult Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség januárban megválasztott elnöke, aki az ÉRD Arénában látogatta meg az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft., s T. Mészáros Andrással, Érd polgármesterével, Tekauer Norberttel, a klub elnökével, illetve Selmeci Attilával, a csapat mesteredzőjével egyeztetett. 

Hasonló tartalmaink:

Országjáró túrára indult Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség januárban megválasztott elnöke, aki az ÉRD Arénában látogatta meg az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft., s T. Mészáros Andrással, Érd polgármesterével, Tekauer Norberttel, a klub elnökével, illetve Selmeci Attilával, a csapat mesteredzőjével egyeztetett.

– Megismerjem azt, milyen körülmények között dolgoznak a klubok, mik a tervek, mik a gondok, hol tudunk segíteni – kezdte a látogatása céljáról a MÚSZ elnöke. Bienerth Gusztáv hozzátette: az úszószövetség elnökének illik találkoznia mind a 137 tagszervezettel.

– A magyar úszósport a világ élvonalába tartozik, fantasztikus múltja van, szép jelene és remélem, hogy gyönyörű jövője is. – jegyezte meg a szervezet első embere, hozzátéve, ezek a remek eredmények a sok munkának köszönhetőek, majd az érdiek szereplésével kapcsolatban hozzáfűzte, a fantasztikus létesítmény is közrejátszik a műhely kiváló teljesítményéhez.

Aztán, amikor arról kérdeztük Bienerth Gusztávot, hogy mennyire lepődött meg azon, hogy 100 m pillangón a 17 éves érdi, Milák Kristóf legyőzte Cseh Lászlót, azt mondta: Nem lepődtem meg, örültem neki. A verseny a fiatalok újabb és újabb kihívása, ettől megy előre a magyar úszósport. – mondta az úszószövetség vezetője.

Mint ismert, Joó Sára speciális helyzetben van a nyári, budapesti vizes-világbajnokságon való részvételt illetően, mivel 50 m háton második lett, így egy „fél kvótát” szerzett, hiszen Hosszú Katinka mögött végzett, aki viszont csak a nevezési határidő lejárta előtt hozza nyilvánosságra, miben indul a vizes-vébén.

– Az, hogy magyar a világ legjobb női úszója, sajátos versenyhelyzetet teremt, inspiráló hatása van, hogy Hosszú Katinka a miénk, hogy itt lesz idén a világbajnokság, felépült a világ egyik legkorszerűbb arénája, a Duna Aréna, úgyhogy minden megvan ahhoz, hogy tovább fejlődjön a magyar úszósport. – fogalmazott Bienerth Gusztáv, aki az érdi műhellyel kapcsolatban elmondta, nem lát különbséget vidéki, vagy fővárosi, kicsi vagy nagy egyesület között, csak a munkát látja. – Azt látom, hogy tehetséges sportolók, edzők, megfelelő szakmai támogatással egy csodálatos uszodában dolgoznak, mert ne felejtsük el, ez az uszoda minden igényt kielégít. Itt lehet jó teljesítményeket elérni – zárta a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

T. Mészáros András, Érd polgármestere gyakorta mesélte, hogy a megyei jogú városok találkozóján mindig szóba került az érdi kézilabda, de elmondta, ezeken az eseményeken már egyre többször esik szó az érdi úszókról is. – Három évvel ezelőtt huszadikak voltak az országos rangsorban, tavaly előtt kilencedikek, míg tavaly ötödikek voltunk. Reméljük, idén ennél is szebb helyet érünk el az úszócsapatunkkal. Nem beszélve Milák Kristófról, aki más kategória, országos bajnokságot nyert 17 éves korában. Örülünk, hogy itt van Bienerth Gusztáv úr is, aki megnézheti az úszóedzők munkáját. Remélem, a későbbiekben a szövetség figyelme is minél jobban ide irányul. – tekintett vissza és már előre is T. Mészáros András.

– Amikor az úszóegyesület Érdre tette át telephelyét és az érdi gyerekek Érden kezdtek el úszni, akkor kezdtek el jönni az eredmények, előtte Százhalombattán is becsületesen dolgoztak, de mégis más az, más a kötődés, a motiváció. Itt már mindenki otthon van. Rajtuk a világ szeme, remélem be is bizonyítják, hogy ez az odafigyelés nem érdemtelen. – mondta Érd polgármestere.

– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elnök úr meglátogatta a szakosztályt, elbeszélgetett a versenyzőinkkel, velünk edzőkkel is. Tetszett neki az uszoda, eleve egy szép uszoda, ami jól karban van tartva, és az is ahogy a versenyzők rótták a hosszokat faltól-falig. – számolt be a látogatásról Selmeci Attila. – Köztudott, hogy két versenyzőnk (Barócsai Petra és Milák Kristóf – a szerk.) fog utazni Izraelbe, az ifi-Eb-re és elnök úr megjegyezte, szeretné ő átadni az érmeket. Bízunk benne, hogy a dobogó legfelső fokára állhatnak. Bienerth Gusztáv személyesen akart meggyőződni arról, milyen körülmények között gyakorolnak, edzenek versenyzőink. Nekünk az a legfontosabb, hogy úszóbázisunk erősödjön. Nagyon pozitív véleménnyel távozott az elnök úr, mert sok uszodában járt, de ilyen rend és fegyelem kevés helyen volt. – mondta az érdiek mesteredzője.

Az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. fiatal versenyzői május 13-án és 14-én a XVI. BVSC Kupán lesznek érdekeltek, míg a nagyobbak május végén a hódmezővásárhelyi ifjúsági országos bajnokságon állnak legközelebb rajtkőre.

 

Címkék