Impozáns park épült az ófalusi kút köré

Megszépült az ófalusi artézi kút is. Nemcsak újrafúrták a kutat, hanem az egész környezetét felújították: könnyebb lett a megközelítése és a parkolás, a területet füvesítették, illetve virágokkal ültették be és később fákat is telepítenek. Antunovits Antal önkormányzati képviselő emlékeztetett arra, hogy régóta tervezték a sokakat kiszolgáló kút modernizálását. A munkák tavasszal kezdődtek; a felújítás sok feladatot adott a szakembereknek.

Hasonló tartalmaink:

Mint Antunovits Antal, a terület önkormányzati képviselője emlékeztetett rá, az érdiek már évekkel ezelőtt megkezdték a gyűjtést abból a célból, hogy az artézi kút méltó külsőt kaphasson. Egy jótékonysági rendezvényen 680 ezer forint gyűlt össze e célra, a lakossági adakozásból is körülbelül ennyi folyt be, és az önkormányzati pince eladásából származó bevételt is erre szánta a városvezetés. Ily módon mintegy hárommillió forint jött össze, ám a vadonatúj, azaz újrafúrt kút ennél jóval többe került. A további forrást a Modern Városok Programból fedezte a város.

A most már parkkal körülvett új kútból kiváló minőségű víz folyik. Az ásványvíz minősítéshez szükséges papírok is megvannak már.

Antunovits Antal hozzátette: az ófalusi artézi kút vize nagyon kedvelt, sokan fogyasztják.

Hallgassa meg az interjút a képviselővel!

Címkék