Szeptember közepén tisztújító közgyűlést tart az érdi Fidesz

Sajtótájékoztatón számolt be az érdi Fidesz szóvivője, Simó Károly a párt elmúlt időszakbéli munkájáról, valamint arról, hogy szeptember 12-én tisztújító közgyűlést tart a helyi szervezet. A politikus sikeresnek nevezte a Fidesz-KDNP érdi tevékenységét, hiszen ahogy mondta; mindenki, a saját tisztségének megfelelően kiválóan tette a dolgát. 

Hasonló tartalmaink:

- Ahogy a pártban, úgy a közgyűlésben is csapatként dolgoztunk azon, hogy a város sikeres legyen, s nemcsak a képviselők és bizottsági tagok, hanem azok a tagjaink is, akik formális tisztséget nem viselnek. Ők azok, akik nagyon nagy segítségünkre voltak abban, hogy a város lakóinak a véleménye megjelenjen azokban a döntésekben, amelyeket az önkormányzatban mi hoztunk, vagy amelyet Dr. Aradszki András államtitkár úr tudott képviselni a parlamentben – hangsúlyozta a szóvivő.

A Modern Városok Program kapcsán Simó Károly kiemelte, hogy Érd számára soha nem látott fejlődést jelent a kormány által nyújtott támogatás, ami egyben folytatása annak a 2006-ban elkezdett munkának, amit az érdi Fidesz-frakció kezdett el T. Mészáros András vezetésével, s amelyhez elengedhetetlen Aradszki András országgyűlési képviselő munkája és lobbitevékenysége.

-  2006 és 2014 között nagyon nagy lépéseket tettünk annak érdekében, hogy Érd behozza a korábbi lemaradásait. Ugyan még mindig hosszú út áll előttünk, de már zajlik a Modern Városok Program, amelyben 2015 és 2020 között olyan több lábon álló intenzív fejlesztési programot hajtunk végre, amelyben fejlődik az infrastruktúra, a helyi gazdaság és az intézményi rendszer is – mondta.

Simó Károly elmondta, hogy ősszel komoly és fontos döntéseket fognak hozni a közgyűlésben, amelynek prioritását képezi a Modern Városok Program. – Arra fogunk koncentrálni, hogy a város fejlődése töretlen maradjon. Ennek tükrében készítjük elő a következő időszak fejlesztéseit, hiszen 2019-ig nagyon sok dolgot meg tudunk csinálni, de bizonyosan marad feladat a következő időszakra is. Ebben a munkában számítunk minden szimpatizánsuk, szakértőnk és munkatársunk támogatására, valamint arra, hogy Aradszki András folytatja a lobbitevékenységét, ami lehetővé teszi, hogy a fejlesztések tovább folytatódjanak Érden – jelentette ki a Fidesz szóvivője.

Az érdi Fidesz szóvivője reagált a terrorfenyegetettségre is. Véleménye szerint Európában a biztonsági helyzet soha nem volt olyan rossz, mint most, és a terrorfenyegetettség sem volt ilyen súlyos, mint jelenleg. Hangsúlyozta, hogy sajnos nincs változás és az EU továbbra is a „Soros-terv” végrehajtásán, a migránsok kvóták szerinti elosztásán és a bevándorlási ügynökség létrehozásán dolgozik, és politikai-jogi nyomás alatt tartja Magyarországot. - A kormány következetes biztonságpolitikája, a több tízezer rendőr és katona erőfeszítései és a hatóságok helytállása miatt alakult úgy Magyarország biztonsági helyzete, hogy hazánkat egy brit felmérés szerint a kilencedik legbiztonságosabb úti céllá választották. Úgy fogalmazott, komoly szakmai, politikai és emberi erőfeszítés van emögött, amelyet Érdről is támogatni kell.

Az iskolakezdés kapcsán a szóvivő emlékeztetett arra, hogy Érden nagyon komoly oktatási intézmény fejlesztéseket hajtanak végre. Iskolák, óvodák épülnek és újulnak meg, de nagyon fontos az is, hogy ezekben a tanintézményekben megbecsüljék az ott dolgozókat is. Szeptembertől az életpályamodellhez kapcsolódó fizetésemelés utolsó részletét is megkapják a tanárok, ez átlagosan 3,5 százalékos bruttó bérnövekedést jelent.

– Már jól láthatók az eddigi pedagógus-béremelés eredményei, hiszen míg az átlagbérek csaknem 20 százalékkal nőttek, addig az oktatásban dolgozók bére már 45-50 százalékkal emelkedett az elmúlt években – mondta.

A pedagógusok bére 2013 és 2017 között átlagosan 50 százalékkal emelkedik, ez 175 ezer pedagógust érint. Példaként említette: egy pályakezdő, egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus négy éve még 130 ezer forintot keresett, idén szeptembertől viszont már 203 ezer forinttal számolhat.

– Egy húsz éve dolgozó, főiskolai végzettséggel rendelkező pedagógus, óvónő 2013-ban 149 ezer forintot keresett, szeptembertől viszont 301 ezer forint lesz a bére – hangsúlyozta Simó Károly.

 

 

 

 

Címkék