NAP/FÉNY – egy nap az integráció jegyében

Akadályoztatottsággal élő és egészséges gyerekeknek, fiataloknak szervez különleges családi napot a Szociális Gondozó Központ Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ Emberi Hang alapítványa. Szombaton koncertekkel, játékokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket. Eredetileg a múzeumkertbe szervezték a rendezvényt, de a várható rossz idő miatt a művelődési központba költözik a családi nap.

Hasonló tartalmaink:

A NAP/FÉNY városi rendezvény célja, hogy különleges élményeket nyújtson a sérült fiataloknak, akik ezen a napon egészséges társaikkal együtt, egymást támogatva mutathatják meg magukat, tehetségüket: fellép a Habilitációs Központ Csengettyű Együttese, a tordasi Szivárvány Együttes, a százhalombattai Felhőjárók Mozgásszínház, illetve a vak zenészekből álló Landini zenekar.

A Habilitációs Központ társintézményei mellett színpadra lépnek vendég előadók is: a Bolyki Soul & Gospel Kórus, Rozbora Ádám és Tóth Bence, valamint a Batthyány iskola ötödikes diákjai.

Nem maradhatnak el a különféle játékok sem: lesz óriás darts, óriás kosárlabda és óriásbuborék-fújás (ez utóbbi az Életfa Csoport Egyesület szervezésében), kézműves sarok, kutyás és tűzoltóbemutató, arcfestés, pecázás, és a vállalkozó kedvűek még motorra is ülhetnek.

Az első NAP/FÉNY családi nap a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásából, az önkormányzat és érdi cégek, szervezetek támogatásával valósulhat meg, fővédnöke dr. Aradszki András országgyűlési képviselő, energiaügyért felelős államtitkár.

A rendezvény ingyenes, az akadályoztatottsággal élők mellett szeretettel várnak minden érdeklődőt 10-től 17 óráig a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. (A helyszín akadálymentes.) Rossz idő esetén a programokat a Művelődési Központban tartják meg.

napfeny_plakat_A3

(A fotón a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ fiataljai láthatók)

Címkék