Rekord a jótékonysági futáson

Minden eddiginél több pénz, 400.000 forintnál is több gyűlt össze a szombaton megrendezett 3.Jótékonysági Futáson, amit a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára rendeztek. Az eseményt a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében felállított színpadon bonyolították le, a futókat pedig a városközpontban vitték körbe. A befolyt összeget a Gyermekek Átmeneti Otthonának konyha felújítására költik. 

Hasonló tartalmaink:

Lázas előkészületek kísérték a harmadik alkalommal megtartott futást a korábbi hetekben, és a befektetett munka meghozta gyümölcsét, hiszen a tavalyi adományt szinte majdnem megduplázták azok, akik részt vettek a múzeum kertjében megrendezett programon. Az esemény a korábbi évekhez hasonlóan azonban nemcsak azoknak tartogatott élményt, akik lefutották a különböző távokat, hanem mindazoknak is, akik épp arra jártak, mert a Főtéren megrendezett Magyarok Vásárán vettek részt, vagy célzottan érkeztek a rendezvényre. A 3.Jótékonysági Futáson mintegy 200 futót regisztráltak és körülbelül 500-an vettek részt rajta.

A múzeum kertjében felállított sátrakban lehetőség nyílott kézműves foglakozásokra éppúgy, mint megismerni a Fészek Gyermekvédő Egyesület mindennapjait, hiszen a jótékonysági futással nemcsak az adakozás volt a cél, hanem felhívni a figyelmet az egyesületre, amely egy 14 férőhelyes átmeneti gyermekotthont működtet Érden. Az érdeklődök azt is megtudhatták, hogy az egyesülethez tartozik egy nevelőszülői hálózat is, amely jelenleg országosan 150 szülőnél körülbelül 400 gyermek elhelyezését teszi lehetővé. A rendezvényen információkat kaphattak az érdeklődők a nevelőszülőségről, amelyhez képzéseket is rendeznek.

sdrAz esemény egyik vendége Szekeres Adrienn énekesnő volt, aki már a korábbi években is támogatta a rendezvényt, de világszínvonalú produkciót mutatott be Rippel Ferenc és Rippel Viktor kilencszeres világrekorder artistaművész testvérpáros is. A színpadon a rajtok között helyi és környékbeli tánccsoportok, művészek és sportemberek mutatkoztak be.

Biri Imre a rendezvény főszervezője az ÉrdMost.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy elégedett a rendezvény lebonyolításával, hiszen egyértelmű fejlődés mutatkozik mind a résztvevők számában, mind pedig az adomány összegében.

Címkék