Biztonságosabb lett ófalu

A nyári szünetet követően újra ülést tartott az Ófalu-Újfalu Településrészi Önkormányzat az egykori II. Lajos Általános Iskolában. A városzrészt érintő aktuális ügyek mellett az egyik legfőbb téma a közbiztonság kérdése volt.

Hasonló tartalmaink:

Antunovits Antal a településrész képviselője egyperces néma emlékezésre kérte fel az egybegyűlteket, ugyanis október utolsó napjaiban elhunyt az Összefogás Egyesület egyik alapítója, Ba Ferenc, aki haláláig nagyon aktív szereplője volt a városrészi eseményeknek. Antunovits Antal a megemlékezést követően arról is tájékoztatott, hogy Ba Ferenc temetése november 17-én 10 órától lesz az Ercsi úti temetőben.

A képviselő ezután az idei év sikereiről számolt be az egybegyűlteknek. Eredménynek nevezte, hogy nemcsak újrafúrták az artézi kutat, hanem az egész környezetét felújították: könnyebb lett a megközelítése és a parkolás, a területet füvesítették, illetve virágokkal ültették be és fákat is telepítettek.

Megmentették az ófalusi postát, ami egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, megszűnik, mivel az akkori üzemeltető nem vállalta tovább a feladatellátást. Tavaly nyáron aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakók, hogy legyen továbbra is posta Ófaluban. A kezdeményezés mögé állt a városvezetés és a térség országgyűlési képviselője: Aradszki Andrés is, így sikerült hosszú távra biztosítani a szolgáltatást az itt élőknek.

A képviselő beszámolt arról is, hogy ősszel átadták a felújított ófalusi tornatermet is, ami a képviselői kerete terhére újulhatott meg. A korábbi II. Lajos Általános Iskola tornatermét – ahol most a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Érdi Tagintézménye működik – széles körű összefogással újították fel: a falakat a Kós Szakképző Iskola festő, mázoló szakos diákjai varázsolták újjá, az esővédő tetőt, a járdát, a vízelvezető rendszert az ÉKFI készítette el. A tornaterem faparkettáját felcsiszolták, újralakkozták, és korszerű LED-világítást is felszereltek.

Antunovits Antal beszámolt arról is, hogy nagyon nagy öröm számára, hogy sikerült az ófalusiaknak felújítani a rendelőt, amely a Modern Városok Program részeként újult meg 40 millió forint értékben. Bántóné Dr. Lendvai Andrea körzetéhez mintegy ezernyolcszázan tartoznak, akik nyár óta a huszonegyedik századnak megfelelő, méltó körülmények között járhatnak orvoshoz.

Az idei év eredményei közé sorolta még a képviselő, hogy a Fő utcában és a Szapáry utcában megújították a vízelvezető rendszert, majd átadta a szót Kertész Balázs főtörzsőrmesternek, aki beszámolt az elmúlt három hónap bűncselekményeiről. Ófalu-Újfalu körzeti megbízottja elmondta, hogy augusztusban a Kerülő utca szélén található temetőből bronz sírkővázákat tulajdonítottak el, ezzel kapcsolatban feljelentés történt, az eljárás jelenleg is folyik. Szeptemberben készpénzt loptak besurranó tolvajok a Kerék utcában, októberben pedig a József Attila utcában lévő ingatlan melléképületéből loptak el műszaki kisgépeket. A főtörzsőrmester az egybegyűlteknek elmondta, hogy érezhetően csökkent az elkövetések száma.  A gyorshajtókkal kapcsolatban elhangzott, hogy a körzeti megbízott segítséget kért az Érdi Rendőrkapitányság járőrszolgálati alosztályától is, hogy minél nagyobb létszámban tudják ellenőrizni a szabályszegőket, akik ellen minden esetben szabálysértési feljelentés indul, ezzel próbálják kedvét szegni a „faluban rallyzóknak”.

Kertész Balázs beszámolója végén arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami intézményeken, a civil, karitatív, egyházi szervezeteken túl az egyes állampolgároknak is nagy szerepük lehet abban, hogy az időjárás okozta tragédiák megelőzhetőek legyenek. Azt kérte, hogy a hideg idő beköszöntével mindenki figyeljen a környezetében élőkre, különösen a magányos idős emberekre és az utcára szorult hajléktalanokra, mert védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel közösen felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt és együttműködik a közszolgáltatást végző szervekkel és a civil szervezetekkel. A főtörzsőrmester kihangsúlyozta, hogy amennyiben bárki tud olyan emberről, aki veszélyhelyzetbe került, vagy akit a kihűlés veszélyeztethet, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es telefonszámokon, ha pedig mindez az Ófalu-Újfalu településrészen történik, akkor ő is elérhető a 06-20-911-28-96 telefonszámon.

Az Érdi Polgárőr Egyesület megerősítette a rendőrségi beszámolót és kihangsúlyozták, hogy valóban egyre jobbak a mutatók, ami véleményük szerint a prevenciónak köszönhető. Macsotay Tibor, a polgárőrök elnöke beszámolt arról is, hogy a polgárőrség is részt vesz a téli krízisidőszakban, az adomány tűzifát már össze is vágták. Autóik ezúttal is meleg teával és takaróval vannak felszerelve és 24 órában elérhetőek a rászorulók számára.

A találkozó vendége volt Eskulics György, a Polgármesteri Kabinet tagja, aki arról tájékoztatta az ófalusikat, hogy kialakult az a koncepció, amely szerint a város elképzelte, hogy milyen kiemelt pontok mentén újítja fel a városrészt. Ez a terv már Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter asztalán van, így hamarosan kiderülhet a nyilvánosság számára is, hogy mire lesz fordítható a mintegy másfél milliárd forint támogatás.

 

Címkék