Városépítészetet és etnográfiát tanult, de hamar ráébredt, hogy nagyon érdeklik a régi építmények. Pár évvel ezelőtt tevékenyen részt vett városunk műemlékeinek felkutatásában, rekonstrukcióik szakmai előkészítésében. Társszerzője a város értékeit bemutató Érdi Krónikának. A segítségével megújított építészeti értékek többsége az Érdikumok sorát gazdagítja. Tarnay Tündével beszélgetett Bálint Edit.

-Már gyermekként érdekelték a régi épületek?

-Mivel későn érő típus vagyok, részemről egyáltalán nem volt ez tudatos vonzódás, bár a nagynéném és nagybácsim építészek voltak, a nagymamám meg Vácott, egy az 1930-as években épült villában lakott, s gyermekként rengeteg időt töltöttem nála. A maga nemében a nagyszüleim háza is elbűvölt, de valamiért a régészet jobban lekötötte volna a figyelmem, kisgyerekként szívesen kerestem volna elásott kincseket a ház körül.

-Érdre mikor költözött?

-A szüleimmel egy barátságos lakótelepen laktunk Budapesten, a 11. kerületben. Szerettem azt a környéket, de később, miután férjhez mentem és megszületettek a kislányaink, az addig kényelmesnek és élhetőnek tartott környezet egyszer csak megváltozott a szemünkben. Rádöbbentünk, hogy már kinőttük a lakásunkat, a környék meg túl zajos és szennyezett a gyerekeknek, ezért eldöntöttük, hogy a főváros környékén, zöld övezetben kell letelepednünk. A nagymama épp tudott egy eladó házat, ami számunkra is szerelem volt első látásra, olyannyira, hogy tovább nem is keresgéltünk, első megtekintésre megvásároltuk az Érd északi csücskében elhelyezkedő, szerkezetkész házat. Igaz, a befejezéséig még rengeteg munka várt ránk, de azóta sem ábrándultunk ki belőle, máig szeretem az otthonunkat. Lassan 25 éve történt mindez.

- Mennyire tudatosan választotta ezt a szakmát?

-Gyerekkoromban mindig nagyon szerettem rajzolni, de nem alakult ki bennem egyértelműen a döntés, hogy milyen pályára menjek. Még kerestem az utamat, amikor a családom már céltudatosabban terelt ebbe az irányba. Így az Ybl főiskolára kerültem, de nem építéstervezést, hanem városépítészetet tanultam. Rendkívül megfogott a várostörténet, érdekelt a várostervezés, de az építészettörténetben is boldogan elmerültem. Talán a szakdolgozatom megírásánál történt meg bennem a váltás, mert ez a téma történeti kutató- és feldolgozó munkát követelt tőlem. A Budai várban álló lakóházak tetőtér beépítési lehetőségeit kutattam, nemcsak azt, hogy lehetséges-e, hanem támogatható-e, szabad-e így megváltoztatni az épületek korábbi jellegét, illeszkedhet-e a környezetbe egy esetleges beépítés. Ezen kutatások és tanulmányok során betekintést nyertem a vár életébe és ettől kezdve egyre jobban vonzott a levéltárban, képtárban, könyvtárban, térképtárban történő elmélyült „búvárkodás”. A szakdolgozatom készítése valósággal boldoggá tett, végre jól éreztem magam a főiskolán, mert nem csak kötelességtudatból, hanem elhivatottan foglalkozhattam a rám bízott feladattal. Ennek köszönhetően olyannyira jól sikerült a dolgozatom, hogy kiemelt első díjat nyert az urbanisztikai társaság diploma tervpályázatán.

-Ez volt az előszobája a műemlékek védelme iránti elköteleződésének?

-Igen, mert a diplomakiosztó ünnepségen részt vett Román András az akkori Országos Műemléki Felügyelőség egyik osztályvezetője, aki épp akkor a népi építészet területére keresett munkatársat, azonnal el is hívott oda dolgozni.

- Miként kerültek előtérbe a helyi műemlékek?

- A gyes után már nagyon nehéz volt visszamenni a budapesti munkahelyemre. Nemcsak az ingázás okozott gondot, közben átalakult az intézmény és már nem is abba a munkakörbe kerültem vissza, amiben olyan szívesen dolgoztam. Hiába voltam elhívatott a műemlékek iránt, ha nem abban kamatoztathattam a tudásomat, ezért inkább itt helyben kerestem elfoglaltságot. Hamarosan felvettek az Érdi Polgármesteri Hivatal Építéshatósági csoportjába. Itt megint egészen más jellegű feladatokat kellett ellátnom, ami számomra szárazabb munkakört jelentett, de helyben volt és ez fontos szempont egy kisgyerekes anyukának. Nagyon örültem, amikor átkerültem a főépítészi csoportba, mert a napi feladatok ellátása mellett végre alkalmam nyílt a műemlékvédelemmel is foglalkozni.

-Miként látott hozzá?

-Elolvastam minden helytörténeti írást, feljegyzést, ami elérhető volt. Találtam pár könyvet, ami kiindulásnak ugyan nem volt rossz, de úgy éreztem, sokkal mélyebbre kellene ásni a témában, ezért fokozatosan utánajártam azoknak a forrásanyagoknak is, amelyekre az Érd történelmi értékei című könyv hivatkozik, majd az ezekben feltüntetett forrásanyagokat is felkutattam, s így mind mélyebbre és mélyebbre merültem. A hivatal ablakából kitekintve mindig figyeltem az egykor jobb időket látott, ütött-kopott Gesztelyi-házat. Kiderítettem, hogy ez az épület, a múzeum épületéhez tartozó oldalszárnyak egyike, és a kocsiszín is az egykori beszálló fogadó része. Utóbbit ráadásul egy oda nem illő épületbővítés csúfította el. Hihetetlen, hogy bizonyos korszakokban, mennyire nem látták, bizonyos épületek történeti és esztétikai értékét, mennyire nem foglalkoztak vele! Sokan úgy vélekedtek, hogy azt az elavultnak vélt épületet, az egykori kocsiszínt – ami volt már gépíróiskola meg pedagógiai szakszolgálat és még ki tudja, mi minden – le kell bontani, mert már csak egy romhalmaz, nem érdemes felújítani. Én meg eközben szorgalmasan kutattam, kerestem a régi leírásokat erről az épületről és eljutottam egy olyan térképsorozatig, amelyen a múzeum épülete és a kocsiszín is jól látszott, s egyértelműen kiderült, hogy ez az épületegyüttes szerves egységet alkot.

-Így a lebontása helyett a rekonstrukcióját javasolta?

-A tervtári és levéltári kutatásaim is igazolták, hogy összetartoznak az építmények és az is evidens volt, hogy az oldalszárnyakat és a kocsiszínt is fel kell terjeszteni műemléki védettségre. Nemsokára az általam elkészített iratanyag alapján védetté vált és ennek megfelelően az épületegyüttes értékei megmenekülhettek. Szintén csodálatos volt, amikor a Gesztelyi-ház belső falainak több rétegű festése alatt Bozóki Lajos művészettörténész felfedezte a selyemtapéta imitációval díszített részleteket! Maga az épületegyüttes is kuriózumnak számít, mert az egész országban nagyon kevés beszálló fogadóként működő épület maradt fenn ilyen komplett egységben.

-Nem ez az egyetlen műemlék, amely Önnek köszönhetően nyerte vissza régi formáját…

-Nem egyszerre, hanem szépen apránként kerültek fókuszba az érdi műemlékek. Legelőször a Kinga utca 1. szám előtti kereszt. Ott állt csonkán, corpus nélkül. A könyvtárban nézegettem a helytörténeti könyveket, s találtam egy régi fotót róla. Az akkori polgármesternek, Harmat Bélának javasoltam a kereszt restaurálását. Szerencsére, támogatásra találtak a felvetéseim, s ennek nagyon örültem, ha nem így lett volna, csak a magam szórakozására tanulmányoztam volna ezeket a helyi értékeket. Fokozatosan mélyültem el a kutatómunkában, tanulmányokat írtam és – más szerzők mellett – a 2000-ben megjelent Érdi Krónikában is közlésre került a Műemlékek és épített értékek Érden című fejezetben.

-Volt olyan feladat, ami mélyebb nyomot hagyott önben?

-Tulajdonképpen, mindegyiknek megvolt a maga különlegessége. Végig izgultuk, amikor Waltburga szobrának restaurálását a képzőművészeti egyetem szakdolgozati pályazáró munkaként, gyakorlatilag anyagárban elvállalta, hogy egyáltalán marad-e még belőle valami, amikor leemelik a talapzatáról, s vajon egyben lesz-e még, amikor odaér Budapestre? Ugyanezt éltük át a nagyon régi Nepomuki szoborral is, aminek a feje sem volt már meg, mert a mészkövet az idő vasfoga felemésztette, de szerencsére sikerült helyrehozatni. Vagy a II. Lajos emlékműnél, amikor a római kori oroszlán is megtisztulhatott, s ennél is fontosabb feladat volt az emlékmű környezetének rendbetétele, mert egy lepusztult, tákolt kerítés és elvadult cserje, gaz vette körül.

-A Minareten történt munkálatok is tartogattak örömteli felfedezést.

-Érd legismertebb műemlékének a külső kőkonzerválása vált esedékessé, amit a kultúrház akkori igazgatója, Szedlacsek Emília megpályázott és meg is nyerte. Nagy örömömre ott is előkerült egy gyönyörű, tulipános díszítő festés, ami addig rejtve volt a festékrétegek alatt. A műemlék még mindig igencsak lerobbant állapotban van, nagyon ráférne egy felújítás… Ami engem illett, roppant színes és izgalmas éveket jelentett számomra ez az időszak. Valósággal kitöltötte az életem, boldoggá tett, de jólesett látni, hogy az emberek is örömmel fogadták a megújult műemlékeket. Emlékszem, egyik átadáson odajött hozzám egy idős néni és köszönetképpen a kezembe adott egy gyertyát, biztatva, hogy folytassam csak tovább ezt a tevékenységet! Szerencsésnek tartom magam, hogy mind ehhez lehetőséget kaptam, támogatták a munkámat és ennyi mindent sikerült a városban felkutatni és rendbe tenni.

-Ezután más területen kezdett dolgozni?

-Igen, Óbudán az Állami Műemlékvédelmi és Helyreállítási Központba hívtak el, ott vállaltam munkát. Így csöppentem bele a Visegrádi királyi palota enteriőr rekonstrukciójába. Boldogan tettem, mert újra kedvemre kutathattam, és nagyon izgalmas volt számomra, hogy a hercegi lakosztály „kis” konyhájának és lakosztályának berendezéséhez gyűjthettem anyagot. Mindeközben a napi munkám mellett elkezdtem magánházakat is tervezni, amelyek nem a modern stílust képviselik, hanem inkább merítenek a hagyományos, klasszikus építészeti elemekből.

-Sok feltáratlan épített érték vár még rekonstrukcióra Érden?

-Érd egykori kastélyát vissza kellene építeni, még fellelhetők a falak alapjai, a pincéje is megvan és számos ábrázolás mutatja egykori megjelenését. Ismerjük a régi alaprajzokat. Óriási hiba volt az akkor még helyreállítható épületet megsemmisíteni. Az egykori ősember vadásztelep rekonstrukciója is izgalmas feladat lehet, ráadásul az M7-es autópálya mellett létező régészeti kuriózumról alig tud valaki.

-Jól tudom, hogy ön most is szereti a terveit szabadkézzel megrajzolni?

-A tervezés során mindig vázlatokat készítek, léptékhelyesen, 1:100-as léptékben, alaprajzokat és homlokzatokat. Ezeket olykor kifestem, kiszínezem. Ilyenkor lehetőség van változatok, variációk elkészítésére is. Amikor egyeztetünk az ügyfelekkel, akkor is egy skicc pauszra rögzítem a kért változtatásokat, vagy a javaslatokat. Nekem ez a munkamódszerem. Szeretek rajzolni. A véglegesült kézi skicceket igencsak megbecsülik, sokan bekeretezik és kiteszik az elkészült ház falára. A vázlattervből persze megszületik egy felszerkesztett, gépi tervváltozat is, ez a mai világban már elengedhetetlen. Lehetőség van fotórealisztikus látványtervek készítésére is, ezt egy igen tehetséges kollégám készíti nagy sikerrel, aki a rajzaimból megteremti a 3D-s modellt.

- Van még egy nem mindennapi szenvedélye: az ékszerkészítés.

-Már 25 évvel ezelőtt is készítettem ékszereket rézdrótból, gyöngyökből. Tulajdonképpen ez egy meditatív kikapcsolódást nyújt számomra, nagyszerű hobbi. Ma már könnyű egy-egy ékszert összeállítani, mert számtalan alkatrész készen is kapható. Örömöt találok az ásványokban és egy kis fülbevaló megalkotásában. Valójában ezt ma már mindenki el tudja készíteni, néhány fogó, drót és alkatrész szükséges hozzá. Talán a későbbiekben lesz rá lehetőségem, hogy újabb technikákat is elsajátítsak, mert ez a terület is érdekel, de egyelőre még más feladatok várnak.

Érdi Újság