Simó: Meg kell védeni az európai jövőt

Gyakorlatilag teljesen összeállt a kerítésbontó koalíció, sokfelől érkeztek, de a LMP, a Jobbik, a DK és az MSZP is ugyanazt akarja – húzta alá Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője. – Ki Allahot emlegetve, ki szavazatával, ki aláírásgyűjtéssel, ki nyilatkozatokkal operál, de a lényeg ugyanaz: együtt bontanák le a határzárat, és azonnal megindítanák a betelepítéseket – vázolta.

Hasonló tartalmaink:

Tóbiás József hazudik és nem ismeri az érdi valóságot – jelentette ki a helyi ügyekkel kapcsolatban Simó Károly. Emlékeztetett, hogy korábban az MSZP helyi elnöke Szűcs Gábor azt mondta, nem is lesz semmi a Modern Városok Programból, és ezért a kijelentésért a mai napig nem kért bocsánatot. – Döcsakovszky Béla az MSZP volt polgármestere azt mondta, nem kell tarhálni, nem kellenek Érdre a kormányzati támogatások. Tóbiás pedig csak négyévente téved erre és kétségbeesetten igyekszik megismerni a várost, azt sem tudja, hol jár, majd újabb négy évre eltűnik – mondta Simó. - Kérjük az érdieket, ne hagyják magukat megtéveszteni. Érden amióta döntés közelben van a Fidesz-KDNP , fejlődik a város, hatalmas fejlesztési források érkeznek és a város infrastruktúrája fejlődik, az életminőség javul. Aki ezt tagadja, az vagy vak, vagy szándékosan hazudik – húzta alá.

Simó Károly az Összefogás Székházban tartott tájékoztatón azt mondta: meg kell védeni az európai jövőt, amelyre a legnagyobb fenyegetést a népvándorlás, a migráció jelenti. - Egy jövőbeli menekültügyi rendszer kidolgozásakor nemcsak a menekültekre vonatkozó szabályozás kérdésével kell foglalkozni, hanem a határok védelmével is. Simó Károly kihangsúlyozta, hogy a legfontosabb célja a magyar kormánynak, hogy megvédje a határait és megőrizze az ország keresztény alapjat. Szólt arról is, hogy az a migrációs politika, amelyet jelenleg Európa követ, szétveri a schengeni rendszert, ezért a külső határoknak zárva, a belső határoknak pedig nyitva kell lenniük. Nem támogatják a belső határ ellenőrzést, de a külső határok védelmét igen.

Az Érdi Fidesz szóvivője arról is tájékoztatott, hogy levélben tájékoztatja az állampolgárokat a miniszterelnök a Stop Soros törvényjavaslatról. A javaslat célja annak a megakadályozása, hogy Magyarország bevándorlóország legyen. Orbán Viktor a levelében úgy fogalmaz: „Nekünk Magyarország az első. Ragaszkodunk ahhoz, hogy csak mi dönthessük el, hogy kivel élünk együtt.” A kormány a következő hetekben így minden magyar háztartásba eljuttatja az erről ­szóló levelét.

Simó szerint botrányos bejelentést tett Szél Bernadett LMP-társelnök, amikor egyértelműen kijelentette, hogy pártja eltörölné az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményt (csok). Ezzel az LMP pont ott folytatná, ahol a baloldali kormányok 2010-ben abbahagyták.  – Pont ez a politika vezetett korábban a devizahitelezéshez és több százezer magyar család eladósodásához – emelte ki. Elfogadhatatlan, hogy miközben az LMP a bevándorlókat befogadná, a magyaroktól megvonná az otthonteremtési támogatást. Amíg a polgári kormány van hivatalban, a magyar családok számíthatnak az otthonteremtési programra, amely eddig már csaknem 70 ezer családnak nyújtott segítséget – közölte.

A választás tétje az is, hogy megvédhetők-e a munkahelyek – húzta alá a szóvivő. Rekord alacsony a munkanélküliség és rekord magas a foglalkoztatás – hangsúlyozta Simó, majd közölte: az ellenzéki pártok az elért eredmények ellenére kezdettől támadják a kormány gazdaság- és foglalkoztatáspolitikáját, ha rajtuk múlna, visszatérnének ugyanahhoz a szélsőséges gazdaságpolitikához, amivel egyszer már tönkretették az országot. -  A balliberális kormányzás alatt megduplázódott a munkanélküliség, leépítések voltak a vállalkozásoknál, de az egészségügyi dolgozók vagy a pedagógusok körében is.  Gyurcsány és a szocialisták világéletükben a külföldi gazdasági érdekeket és a multikat szolgálták. Az ő érdekeik szerint leépítették a hazai vállalkozásokat és ezzel veszélybe sodorták a magyar munkahelyeket.  Agyonadóztatták a munkavállalókat és a munkaadókat, megalázóan alacsony béreket fizettek a dolgozóknak, a közszférában is csökkentették a béreket, és sokaknak inkább adtak segélyt, mint munkát. A Fidesz kormányzása óta ugyanakkor a segélyeket felváltotta a munka, a munkanélküliség 12 százalékról 3,8 százalékra csökkent, amellyel egész Európában élen járunk. Soha ennyien nem dolgoztak még az országban: 4 millió 447 ezren, vagyis 740 ezerrel többen, mint 2010-ben. A fiatalok munkanélküliségi rátája 30-ról 10 százalékra csökkent, miközben a diplomás munkanélküliség eltűnt. Ma már abban is biztos lehet mindenki, hogy aki dolgozik, előbbre is tud lépni, egyre jobban megéri dolgozni, mert csökkennek az adók és nőnek a bérek. A minimálbér és a szakmunkás minimálbér soha nem látott mértékben emelkedik, miközben csökkennek a vállalkozások munkát terhelő adói, és a közszférában is jelentős béremelések valósulnak meg – sorolta az Érdi Fidesz szóvivője.

Simó Károly köszönetet mondott azoknak a szimpatizánsoknak, akik mikroadományaikkal hozzájárultak a Soros-terv kivédéséhez. – Eddig 186 millió forintot küldtek a Fidesz támogatói a Soros-terv elleni harchoz – számolt be a szóvivő, elmondta: több tízezer, adományozásra kérő levelet küldött ki a párt január 2-a óta, amire eddig több mint 36 ezren válaszoltak. – Az akcióban átlagosan ötezer forintot küldtek támogatóink, főleg mikroadományokról beszélhetünk tehát, amit ezúton is szeretnénk megköszönni – tette hozzá. Megjegyezte: a Fidesz régóta él a közösségi finanszírozás adta lehetőségekkel, ami egyben fontos visszajelzés is a pártot támogatók részéről. A befolyó összeg felhasználásáról elmondta: felvilágosítóanyagokat, plakátokat készítenek belőle a kormánypártok előtt álló harchoz.

Elindult a 2 milliárd 121 millió forint összértékű, elsősorban a hátrányos helyzetű édesanyákat és családjukat segítő babacsomagprogram. Simó Károly elmondta: a háromévesnél fiatalabb gyerekeket, szüleiket és a várandós édesanyákat segítő kezdeményezést a tavaly júniusban kezdődött, 18 milliárd forint összértékű élelmiszerosztási programhoz kapcsolódva indították el. A tartós fogyasztási cikkeket tartalmazó, húszezer forint értékű csomagban a legkisebbek ellátásához szükséges eszközök vannak, így például digitális hőmérő, kifogó, pelenka, orrszívó, törlőkendő és takaró – ismertette. A babacsomagot a gyermekjóléti szolgálatok segítségével mintegy 26 ezer hátrányos helyzetben élő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket nevelő édesanya kapja meg 2020-ig évente egyszer. – Nagy örömmel vettük ezt a hírt, hiszen a Fidesz-KDNP által vezetett önkormányzat 2007 óta ajándékoz babacsomagot az érdi újszülötteknek, illetve családjuknak. Így együtt pedig nagy segítséget tudunk nyújtani az kis életek kezdéséhez.

 

 

Címkék