Február 2-án nyílt meg M. Nagy Péter “Negyvenből 5″ című fotókiállítása a Szepes Gyula Művelődési Központban. A tárlatot Wegenast Róbert festőművész nyitotta meg, a zenei aláfestésről a zongorán pedig Benkóczy Péter gondoskodott. A megjelentek között volt T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere is.

Ahogy azt M. Nagy Péter a kiállítás kapcsán írta, a fényképezéssel együtt jött számára “a tárgyak felfedezése. Hogy formájuk, anyaguk túlmutat funkciójukon, hogy önmagukért lehetnek szépek, érdekesek. Mindez a realizmushoz való megveszekedett ragaszkodásommal párosulva vezetett a tárgyak, természeti jelenségek minimalista ábrázolásának vágyához. Azokat a megoldásokat keresem, amelyek láthatóvá teszik a dolgok – tárgyak, természeti produktumok – lényegét (lelkét ?) hogy olyan rétegük táruljon föl, amire általában nem asszociálunk, amikor naponta akár ezerszer megyünk el látványuk mellett. Azt kutatom a képalkotás során, ahogy a nagyon is valóságos, hétköznapi tárgyak, tárgyrészletek, természeti képződmények rendeződnek – rendeztetnek! – össze vonalak, színek harmóniájává…”

A tárlaton nyolc sorozat, mindegyik öt-öt képpel hirdeti a tárgyak önmagáért beszélő és való szépségét. A virágok Bujaságától A nagyi konyhájának eszközein és a szerszámokon túl a kiállítást megnyitó festőművész műtermének apró rezdülésein át a feketén és üresen csillogó Lyukakon keresztül a kedvencekig és az Emlékek tükrében felsejlő, a múltból visszavarázsolt valóságig. M. Nagy Péter több érzékszervünket is ostromolja az utóbbival, hiszen ennek az öt képnek a címei egy-egy régi slágert idéznek, mint az “Apám hitte az apja örökét” Zorántól, ami amúgy is kitűnik a többi kép közül: a tárgyak és a virágok között itt egyedül kerül ember a kép középpontjába: önarckép ez a fotóművészről, édesapjával egy képen. De ha megfogadjuk a kiállítást megnyitó Wegenast Róbert tanácsát, és “nyitott szemmel, várakozó sejtelemmel megállunk az ajtóban, és engedjük, hogy itt is, ott is egy-egy képbe öltözött érzés” magával rántson bennünket, akkor megérezzük, “felfedezzük, hogy Péter alkotásai a valóságon túli szférákban születtek, élnek és hatnak, még akkor is, ha látszólag érzéki, látható, megfogható képi felület rejti is őket. A hang testén feszülő húrok átvezetnek egy megfoghatatlan világba, ahol megérint bennünket az az érzés, ami a létezés anyagi felületén túl van. A virágok bujasága tovább vezet a teremtés mámoros programja felé, hogy aztán (…) egy lyukon át a végtelenbe szippantson bennünket, és ott megsejtsük a semminek látszó világűr csodáját.”

Egy tollpihe izzik fehéren a sötét kép alsó sarkában. “Csak ennyi.” Csak ennyi kell, mert a “képalkotás mindig megrendít bennünket, mint most itt is, ha átélhetővé teszi a másképpen meg nem érthetőt”, mondja Wegenast Róbert.

Menjünk hát, és nézzük végig M. Nagy Péter képeit, amin lehet, hogy mindennapi életünk unalomig ismert tárgyai is visszaköszönnek, de itt talán megállunk, és észrevesszük szépségüket, megérezzük egyediségüket. Esterházy annak idején Ottlikról írta, hogy: “az ő nyomán „tudjuk”, hogy az utcán járva-kelve még mindig a boldogság finom, titkos kis láza bujtogat”. Ez igaz lehet M. Nagy Péter képeire is.

A kiállítást 2018. március 6-ig lehet  megtekinteni a Szepes Gyula Művelődési Ház nyitvatartási idejében.

(képek: Boros Sándor)