Érdi Sport Díjat kapott Milák Kristóf

Milák Kristóf ifjúsági világ- és Európa-bajnok, felnőtt világbajnoki ezüstérmes úszónak adományozta idén az Érdi Sport Díjat a város közgyűlése. A fiatal sportoló most érettségizik a Gárdonyi Gimnáziumban, és nyáron újabb három világversenyen szurkolhatunk neki.

Hasonló tartalmaink:

Érdi Sport Díj adományozható város érdekében kifejtett kiemelkedő sportmunkáért, vagy nemzetközi sportteljesítményért azoknak a személyeknek, csapatoknak, akik a mérhető teljesítmény mellett magatartásukkal is példaként állíthatók a város közössége elé. Idén a közgyűlés ezt a díjat Milák Kristófnak adományozta, aki a csütörtöki testületi ülésen vette át a kitüntetést. Milák Kristóf 2000-ben született. Hat éves korától úszik: az érdi Mazsola Úszó Tanodában tanult meg úszni Egerszegi Klárától, aki később az első edzője lett és tíz éves koráig irányította a felkészülését. Később Plagányi Zsolt vette át edzéseinek irányítását, és 2014-ig együtt készültek. Az első komolyabb hazai siker 2014 nyarán következett, amikor Kristóf a serdülő bajnokságon aranyérmes lett 100 méteres pillangóúszásban.

Ekkor már Selmeci Attila irányítása mellett végezte felkészülését. 2015-ben serdülő válogatottként utazhatott ki Tbiliszibe, ahol az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendezték, és negyedik helyezést ért el a 100 méteres pillangóúszásban. Ettől kezdve sikert sikerre halmozott: 2016-ban először a serdülő bajnokságon nyert több aranyérmet úgy, hogy korosztályos rekordokat állított fel többször is. A nyári, Hódmezővásárhelyen megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon megnyerte a 200 méteres pillangóúszást, és eredményével felkerült a felnőtt világranglistára.

Az igazán nagy világsikert a 2017 év hozta meg. Először az izraeli ifjúsági Európa-bajnokságon nyert aranyérmet 200 méteres pillangóúszásban és az ott elért idejével új ifjúsági világcsúcsot állított fel, majd a budapesti vizes világbajnokságon szerzett ezüstérmet a 100 méteres pillangóúszásban. Augusztusban az Indianapolisban rendezett ifjúsági világbajnokságon négy aranyérmet nyert, ismét ifjúsági világcsúccsal. Ezek a sikerek most már azt jelezték, hogy Milák elérte a világklasszis kategóriát. Mint úszósportunk egyik legnagyobb tehetségéről beszélnek róla a szakemberek. 2017-ben az év magyar utánpótláskorú sportolójának választották.

Az idei év is remekül indult. A márciusi felnőtt országos bajnokságon több számban is győzni tudott és a 200 méteres pillangóúszásban elért eredményével jelenleg első a világon.

Milák Kristóf az általános és középiskolai tanulmányait az érdi Gárdonyi Géza Gimnáziumban folytatta, ahol jelenleg érettségizik. Ezen a nyáron újabb három világversenyen indul. Először Helsinkiben az Ifjúsági Európa-bajnokság, majd Glasgowban a felnőtt Európa-bajnokság következik. Októberben, Argentínában, Buenos Airesben rendezik meg az Ifjúsági Olimpiát, ahol további sikereket várhatunk az Érdi Úszó Sport Kft versenyzőjétől – hangzott el a testület ülésén.

Milák Kristóf T. Mészáros András polgármestertől vette át a díjat, és beírta nevét a város krónikájába.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Milák Kristóf, családja körében

 

 

 

 

Címkék