Ismét kitettek magukért a birkózók!

Három helyszínen léptek szőnyegre az Érdi Spartacus SC birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Spartacus SC négy versenyzője vett részt Bukarestben a magyar válogatott kerettel egy több mint tíz országot felvonultató nemzetközi versenyen. A kadet kötöttfogásúak 92 kilogrammos súlycsoportjában érdekelt Végh Artúr a selejtező után a döntőben is magabiztos tusgyőzelmet aratott, így a dobogó legfelső fokára állhatott.

80 kilogrammban Mezei Patrik is egészen a döntőig menetelt, de itt vereséget szenvedett, ezáltal ezüstérmes lett, míg szabadfogásban Mezei Dominik a pontszerző, ötödik helyen végzett. A női verseny juniorjai között 55 kilóban Sipos Boglárka mérette meg magát, aki ugyancsak ötödik lett.

Az érdiek diák csapata Miskolcon, a kötöttfogásúak országos csapatbajnokságán volt érdekelt. A tizenöt csapatos viadal előtt azonban sérülések miatt több változtatást is eszközölni kellett az érdieknek. Ennek ellenére elsőként a Haladás VSE-t nagy arányban, 40–15-re, az Orosházát 41–11-re verték az érdiek. Ezt követően csoportelsőként a legjobb hatba jutottak az érdiek, ahol viszont az FTC-vel találkoztak, amelytől 34–20-as vereséget szenvedtek, a harmadik helyért rendezett mérkőzésen a Dorog kiélezett küzdelemben 24–21-re győzött, így az érdiek a negyedik helyen zárták a korosztályos csb-t.

A harmadik helyszín Eger volt az érdiek számára, ahol az Egyetemi és Főiskolai kötött- és szabadfogású, illetve női országos bajnokságot rendezték. Itt az érdiektől eredményesen szerepelt Mikó Erik, aki a kötöttfogásúak 77 kilós mezőnyében a dobogó harmadik fokára állhatott, míg az amatőröknél szintén kötöttfogásban, 80 kilóban ezüstérmes lett.

Az érdiektől a napokban a törökországi Isztambulba utazott az U23-as Európa-bajnokságra Kovács Bence, aki 55 kilogrammban első világversenyén képviseli Érdet, illetve hazánkat.

Eredmények
Bukarest, nemzetközi verseny

Végh Artúr: kadet, kötöttfogás, 92 kg, 1. hely
Mezei Patrik: kadet, kötöttfogás, 80 kg, 2. hely
Mezei Dominik: kadet, szabadfogás, 71 kg, 5. hely
Sipos Boglárka: junior, 55 kg, 5. hely

Miskolc, Országos Kötöttfogású Diák Csapatbajnokság, döntő
Érdi Spartacus SC: 4. hely
A csapat tagjai: Kaszás Elza, Kaszás Lilla, Aranyos Roland, Jakab Dániel, Szenicza Nimród, Szalai Richárd, M. Kovács Keve, Hegedűs Nagy Bence, Gazsi Máté, Finta Patrik, Gyenes Bence, Bákai Ferenc, Virlics Marcell, és Németh György

Eger, Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság
Mikó Erik: kötöttfogás, 77 kg, 3. hely; amatőr kötöttfogás, 80 kg, 2. hely

Címkék