Pihenőre váltott

Futamában hetedik, összességében 37. lett 50 méter pillangón Milák Kristóf a glasgowi felnőtt úszó Európa-bajnokságon. Azt követően, hogy vasárnap élete első felnőtt Eb-jén rögtön megszerezte első aranyérmét, nem tudott sokat pihenni az 50 méter pillangó selejtezőjére az Érdi Úszó Sport Kft. kiválósága.

Hasonló tartalmaink:

A kontinensviadal negyedik napján a sprinttávon a hét előfutam közül az utolsóban, azaz a legerősebben volt érdekelt a tárnoki sportoló, aki 0:24,29-es idővel a hetedik helyet szerezte meg, s összesítésben a 37. helyen zárta a számot. A futamban Cseh László másodikként zárt, s továbbjutott a középdöntőbe.

– Nem baj, végre pihenhetek. Kiadtam magamból a maradékot, de most kell egy kis feltöltődés. Már reggel elaludtam fél órát, (Selmeci) Attila bá’ verte az ajtót, mire nagy nehezen felébredtem. Aztán jöhet a száz, arra majd megint rárontok – összegezte a Magyar Úszó Szövetségnek az 50 méter pillangót Milák.

A 18 éves úszó legközelebb augusztus 8-án a 100 méter pillangó selejtezőjével folytatja és egyben zárja az egyéni küzdelmeket az Eb-n. A szám középdöntőjét is aznap délután rendezik, míg a fináléra az Eb záró napján kerül sor.

100 méter pillangó
08.08., 9.39:
 selejtező
08.08. 16:15-18:45 között: középdöntő
08.09., 16:15-18:45 között: döntő

Címkék