Bemutatkoztak!

Hazai pályán is megkezdte szereplését a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjában a BKG-VMG DSE, amelynél több új játékos is bemutatkozott.

Hasonló tartalmaink:

Új, jóval erősebb bajnokságban kezdte el a 2018/2019-es szezont a BKG-VMG DSE, amely a nyugati csoportból a budapesti és Pest megyei együtteseket tömörítő Közép B-csoportba kapott besorolást.

A BKG-VMG DSE nem kezdte jól az idényt, hiszen első két idegenbeli találkozóján egyaránt nagyarányú vereséget szenvedett, s a harmadik körben sem várt könnyű feladat Valaczkay Győző és Valaczkay Gábor együttesére, hiszen a forduló előtt harmadik helyen álló Józsefvárosi KC-t fogadták.

Az első negyedben a vendégek remek centerjátékuknak köszönhetően magabiztos előnyt építettek ki, majd ugyan a második felvonásban az érdiek támadójátéka jelentősen feljavult, ám a szünetre így is 40–29-es fővárosi vezetéssel vonultak a felek.

A fordulás után ugyan a házigazda játéka is feljavult, de sajnos ez pontokban nem mindig mutatkozott meg, így a JKC ellépett, s végül a negyedik játékrészt is simán hozva győzött 92–51-re.

A BKG-VMG DSE-ben többek között bemutatkozott hazai környezetben Takács Áron is, aki korábban Valaczkay Gábor csapattársa volt, ám a Face Team akrobatikus kosárlabda társulat alapítójaként az elmúlt években a világot bejárva népszerűsítette látványos produkcióját, azonban egy éve Érdre költözött családjával.

Az érdiek a bajnokság negyedik körében, október 24-én, szerdán 20.30-tól az egy győzelemmel és két vereséggel rajtoló, így tizenegyedik Budaörsi DSE vendégeként javíthatnak.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 3. forduló
BKG-VMG DSE–Józsefvárosi KC 51–92 (9–21, 20–19, 10–23, 12–29)
Legjobb dobók: Nyitrai Ákos 20, Takács Áron 14

Címkék