„Megszépül” Pest Megye!
2017
júl. 27

„Megszépül” Pest Megye!

Ez a szlogenje a programsorozatnak, amely mellé állt a Pest Megyei Önkormányzat, és engedélyezte az alapító szervezőnek, a Pest Megye név és logó használatát, felismervén a szépségverseny nyújtotta lehetőségeket a megye településeinek, illetve az itt élő 18. életévét betöltött és 25. életévet meg nem haladó hajadon, gyermektelen hölgyek számára, akik jelentkezését várják.

Tovább...
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
2017
júl. 18

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt

Már tizenhat településről jelentkeztek a Pest Megye Szépe versenyre a megyéből – tájékoztatta az Érdi Újságot Bada Zoltán versenyigazgató. A főszervező elmondta, hogy már kaptak nevezést Budapestről, Dunakesziről, Ráckevéről, Monorierdőről, Tahitótfaluról, Ikladról, Aszódról, Kartalról, Ócsáról, Gyálról, Isaszegről, Farmosról, Biatorbágyról, Érdről, Pusztazámorról valamint Kosdról is.

Tovább...
Indul a Pest Megye Szépe
2017
jún. 12

Indul a Pest Megye Szépe

Érdről nőtte ki magát egy olyan verseny, amelynek híre az utóbbi időkben már a város határain túlra is eljutott, sőt olyan igény lett rá Pest megyén belül, hogy az idén ősszel már új név égisze alatt mutathatják meg bájaikat a legszebb ifjú hölgyek, köztük természetesen érdiek is. A Pest Megye Szépén érdemes lesz versengeni a koronáért és persze a komoly díjakért.

Tovább...
Föld napja a főtéren
2017
ápr. 18

Föld napja a főtéren

Két nagyszabású rendezvénnyel ünnepli Érd a Föld napját: a főtéren pénteken öko-akadályverseny várja a gyerekeket, az Ö.t.h.é.t. Egyesület szervezésében, míg szombaton a Magyar Földrajzi Múzeum rendez családi napot, játékokkal, előadásokkal, filmvetítéssel és kézműveskedéssel.

Tovább...
Rajzverseny az állatok világnapja alkalmából
2016
szept. 6

Rajzverseny az állatok világnapja alkalmából

Az Ö.T.H.É.T. Egyesület rajzpályázatot hirdet az állatok világnapja alkalmából. Három korcsoportban lehet indulni, maximum két rajzzal. Az eredményhirdetésre az állatok világnapján kerül sor.

Tovább...
Autómentes napra készül Érd
2016
szept. 21

Autómentes napra készül Érd

Hagyományteremtő rendezvénnyel készül az autómentes napra a Green Pony Nyelvovi és az ÖTHÉT egyesület: szeptember 24-ei környezettudatos rendezvényükön – amelyet Érd önkormányzata is támogat – „zöld” programokkal, lovaglással, faültetéssel várják a családok apraját-nagyját.

Tovább...
Korinna másodszor is nyert (hang)
2016
jún. 9

Korinna másodszor is nyert (hang)

Az Érd Szépe döntősei jól szerepeltek a Magyar Világtalálkozó szépségversenyen is. Az érdi szépségkirálynő, a világtalálkozó második udvarhölgye lett.

Tovább...
Húszezer palackból épült fel Európa első PET-falva Magyarországon
2016
máj. 5

Húszezer palackból épült fel Európa első PET-falva Magyarországon

Átadták Mezőberényben a PET palackból épült falvat, ahol Pingvin Pityu és barátai gyakran megfordulnak majd. Az életnagyságú kisvárosban van templom szószékkel, két lakóház teljes bútorzattal, faluház, szökőkút és egy kis közért is.

Tovább...
Sikeres volt Érden a TeSzedd
2016
máj. 2

Sikeres volt Érden a TeSzedd

Érd idén is csatlakozott a "Te Szedd!" elnevezésű országos szemétszedési programhoz. Az idén immár hatodik alkalommal meghirdetett akcióban a város 14 pontján szedtek szemetet az önkéntesek.

Tovább...
Többszáz gyerek vett részt a Föld napi rendezvényen
2016
ápr. 22

Többszáz gyerek vett részt a Föld napi rendezvényen

Idén immár hatodik alkalommal szervezte meg az Ö.T.H.É.T. Egyesület Pest Megyei Tagozata Föld napja alkalmából a szelektív hulladékgyűjtési roadshow-t a városban.

Tovább...