Ünnepélyes évzáróval adta át új termét az Érdi Box Klub
Júniusban elköltözött a 2014 szeptemberében átadott edzőterméből az Érdi Box Klub, hiszen a magas bérleti díj mellett nem tudta fenntartani azt az egyesület, ezért egy új helységet épített, ahol modern körülmények között készülhetnek az ÉBK ökölvívói.
Tovább...Enni adok doboz segíti az érdi rászorulókat
Emlékeznek még a tavalyi jótékonysági akcióra, amikor kabátokat helyezhettünk el köztéri fogasokon, amiket aztán a hajléktalanok és a rászorulók ingyen elvihettek? Hasonlóan pozitív akció ütötte fel most a fejét, ezúttal viszont étellel kedveskedhetünk embertársainknak. Örömteli hír, hogy Érden is elkészült az első Enni adok-enni kapok szekrény a Balatoni út - Kövirózsa utca sarkánál található húsbolt oldalán, amit a lelkes önkéntesek el is kezdtek feltölteni.
Tovább...Milliókba kerülhet, ha nincs biztosításunk
Több százezres nagyságrendű a sérülések száma egy síszezonban, ilyen helyzetekben sokat segíthet az utasbiztosítás, amelynek napjainkban része a sí- és a snowboardbiztosítás is - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Tovább...Köszöntsük az új évet színházban!
Vígjátékokkal, zenés előadásokkal, különleges szilveszteri produkciókkal várják a fővárosi színházak az év utolsó napján a közönséget.
Tovább...Visszaszoktunk a moziba
Idén kiderült, hogy újra bizalmat szavaznak a nézők a magyar filmeknek. Emellett 2017-ben is büszkék lehettünk a magyar filmek nemzetközi sikereire. Összeállításunkban lássunk ezekre pár példát!
Tovább...A legmenőbb # 2017-ben
Melyik sztár kapta idén a legtöbb lájkot? Kinek a videója volt a legnépszerűbb? Melyik hashtag volt a legmenőbb 2017-ben? Az alkalmazás idei toplistáiból ilyen kérdésekre lehet választ kapni.
Tovább...Drágább lesz a tankolás az év végére
Pénteken 2 forinttal emelkedik a 95-ös benzin ára.
Tovább...Nézzünk a pohár fenekére: miért habzik a pezsgő?
Miért és hogyan habzik a pezsgő, miről árulkodik a habja? Hogyan jönnek létre a stabil buborékok? Mi a szerepe mindebben a pohárnak? Miért ne tegyük a pezsgőspoharat mosogatógépbe? Fehérjék, cukrok, cellulóz – a habzás főszereplői. Itt a szilveszter, a Laboratorium.hu jóvoltából egy kis pezsgőkémia következik.
Tovább...Visszatekintés szeptemberre
Már csak néhány nap és itt az év vége. Érden az elmúlt 12 hónapban számtalan esemény, fejlesztés, rendezvény volt. December 31-ig mindennap bemutatunk egy hónapot, vagyis visszatekintünk 2017-re. Ma szeptember híreit összegezzük.
Tovább...Remek színvonalú torna az U15-ösöknek a Batthyányban!
Négy csapattal rendeztek felkészülési teremlabdarúgó tornát az U15-ös korosztály számára, melyen az Érdi VSE mellett az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola csapata, a Tárnok Bolha és a Törökbálinti LASE együttese vettek részt.
Tovább...