Megújul a Marianum iskola
Hiába ért véget a tanév, továbbra is nagy a sürgés-forgás a Marianum Általános Iskolában, ahol a hét elején kezdődött az intézmény teljes körű energetikai felújítása. A tervek szerint az augusztus végéig tartó munkálatok során kicserélik az iskola mára már elavult ablakait, és a falak új szigetelést kapnak.
Tovább...Megvannak az Érdi VSE edzőmeccsei
A 2016/2017-es NB III-as szezonban a Nyugati csoport ezüstérmeseként végző Érdi VSE a 2017/2018-as szezonra való felkészülést július 6-án kezdi, majd négy edzőmeccset vív – írja a klub honlapja.
Tovább...Közel száz érmet szereztek
Hétről hétre járta az ország és a világ versenyeit az Érdi Spartacus SC. Ennek eredményeként a birkózók és a szumósok az elmúlt időszak versenyein összesen 96 érmet szereztek: 23 aranyat, 32 ezüstöt és 41 bronzot. A csapat a nyári szünetben „pihenőre vonul”, legalábbis versenyekre nem jár, de napi (legalább) egy edzéssel készül az őszi eseményekre.
Tovább...Értesítés határszemléről
A földhasznosítási kötelezettség teljesítését a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény minden földhasználó számára előírja, és ennek ellenőrzésére az ingatlanügyi hatóságot hatalmazza fel. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Földhivatali Osztálya 2017. évben az illetékességi területéhez tartozó termőföldek és a termőföldnek nem minősülő ingatlanok minimum 10 százalékán végzi el a tavaszi határszemlét.
Tovább...Irány Róma!
A Budapest Bajnokságon néhány hete három aranyérmet szerzett a budapesti felnőtt vizes világbajnokságnak otthont adó Duna Arénában Joó Sára, az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. sportolója, aki – ha Hosszú Katinka úgy dönt – ott lehet a fővárosi vébén.
Tovább...Idén is fél áron Agárdon!
Idén is fél áron látogathatják az Agárdi Popstrand nyári koncertjeit az érdi lakcímmel rendelkező lakosok, az önkormányzat és a popstrand együttműködésének köszönhetően. Az erről szóló megállapodást szerdán írta alá T. Mészáros András, Érd polgármestere és Turbók János, az Agárdi Popstrand főszervezője. Az idén 40 éves rendezvénysorozat idén is kiemelkedő koncerteket kínál.
Tovább...Mától megváltozik a kenyerek összetétele
A kenyerek minőségének javítása és a fogyasztók védelme érdekében június 22-től lép életbe a sütőipari termékekre vonatkozó előírás. A Földművelésügyi Minisztérium 2016. december 19-én módosította a Magyar Élelmiszerkönyvben azt az utasítást, ami 15 féle kenyér esetében szabályozza azok összetételét.
Tovább...Érdi képzőművészek a Czabai-kertben
Több mint három éve alakult meg a Képzőművészek Érdi Közössége (KÉK) nem hivatásos érdi alkotókból. Az eltelt években többször szerveztek közös alkotói napokat, összejöveteleket, kiállításokat. Immár második alkalommal rendezték meg alkotótáborukat a Czabai-kertben.
Tovább...Tovább gyérítik a szúnyogokat
A központi szúnyoggyérítési program keretén belül eddig 182 ezer hektárt kezeltek a szakemberek. A negyedik héten 217 településen, összesen 67 ezer hektáron fognak permetezni, többek közt Budapesten és a Velencei-tónál.
Tovább...Új posta Ófaluban
Megnyílt az új postahivatal Ófaluban. Egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, megszűnik e szolgáltatás, mivel az akkori üzemeltető nem vállalta tovább a feladatellátást. Tavaly nyáron aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakók, hogy legyen továbbra is posta Ófaluban. A kezdeményezés mögé állt a városvezetés és a térség országgyűlési képviselője is, így sikerült hosszú távra biztosítani e szolgáltatást az itt élőknek.
Tovább...