Horvát és szerb hagyományokat elevenítenek fel a batyus bálon
Az Érdi Horvát Önkormányzat idén tizenötödik alkalommal rendezte meg a hagyományőrző rác bált a Finta Rendezvényteremben. A szokásoknak megfelelően kulturális programokkal, táncelőadásokkal valamint kórus produkciókkal kezdődött a bál, amit hajnalig tartó mulatozás követett.
Tovább...Pest megyei téli értekezlet
Január 25-én tartották meg a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében a szezon második téli értekezletét. A megbeszélésen részt vett Tarnai Richárd, a Pest Megyei Védelmi Bizottság elnöke is.
Tovább...Kilencmilliárd a városi csapadékvíz-elvezető rendszerre
Kilencmilliárd forint áll rendelkezésre a városi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére, illetve az Érdligeti Papi földeken a záportározó kiépítésére, ahol szabadidőközpontot is létesítenek. Az erre vonatkozó célokmányt is elfogadta a közgyűlés.
Tovább...Válogatottban
Az ökölvívásban viszonylag ritka dolog, hogy egy korosztályos bronzérmes válogatott lesz, ám azért akadnak kivételek, mint például Tóth Domonkos, az Érdi Box Klub sportolója, aki 2016-ban ugyan csak harmadik helyen végzett a serdülők között, ennek ellenére részt vehetett a válogatott erdélyi, gyergyószentmiklósi edzőtáborában.
Tovább...Toborzás Érden és Százhalombattán
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportja 2017. január 24-én két érdi középiskolában, január 25-én pedig két százhalombattai gimnáziumban várta azokat, akik a határvadász-képzés iránt érdeklődtek.
Tovább...Tavaszra befejeződhet a plébánia felújítása
Immár állnak a falak, kész a tetőszerkezet és a tervek szerint tavaszra be is fejeződhet a Közösségek Otthona építkezése az Érd-Újváros Római Katolikus Plébánia Karolina utcai ingatlanján.
Tovább...A harmadik iksz
Az Érdi VSE felnőtt labdarúgócsapata a Merkantil Bank Liga NB II második helyezettjénél, a Soroksár SC otthonában lépett pályára a téli felkészülés harmadik edzőmeccsén.
Tovább...Konyha kapott lángra
Hatvan négyzetméteres családi ház konyhájában keletkezett tűz vasárnapra virradóra Ercsiben, a Szőnyi István utcában.
Tovább...Tizenkét gólos reváns
Az idegenbeli, 35 – 28-as vereség után ismét összecsapott egymással az ÉRD női kézilabdacsapata és a norvég Byasen Trondheim az EHF-Kupa csoportkörében. Az idegenbeli kudarcra azonban Szabó Edina együttese egy könnyed, tizenkét gólos sikerrel válaszolt.
Tovább...Fatimai jelenések
Idén száz esztendeje, hogy három portugál kisgyereknek megjelent a Szűzanya és üzeneteket adott át nekik. Ez, a később fatimai jelenésekként híressé vált eseménysorozat volt a téma a Marianum Általános Iskola hagyományos hittanversenyén
Tovább...