Talán…
Talán gondolhattunk volna másra, talán dönthettünk volna másképp és talán cselekedhettünk volna egészen máshogy, mint ahogy tettük. Talán. Kopor Tihamér legújabb kötetéről tudhatunk meg érdekességeket.
Tovább...2017-ben is jön a Pénz7
2015-ben több mint 90.000 diák, idén már 100 ezernél is több tanuló kerülhetett közelebb a pénzügyi ismeretekhez, a tudatos gazdálkodás rejtelmeihez. De már lehet regisztrálni a 2017. márciusi pénzhétre!
Tovább...Mentek. Láttak. Győztek!
Nemzetközi elismerést vehetett át Stockholmban a budakesziről származó BankVelem Utazó Iskola program, amelynek segítségével tavaly 32 ezer gyerek került közelebb a pénz tudatos kezelésének fortélyaihoz.
Tovább...Pénzügyi tanóra gyerekeknek
Tavaly 32 ezer gyerek került közelebb a pénz tudatos kezelésének fortélyaihoz a rendhagyó pénzügyi tanóra keretében. A gyerekek megismerkedhettek a bevétel-kiadás fogalmával, a költségtípusokkal és a takarékoskodás valamint a pénzügyi tervezés fontosságával.
Tovább...Előzzük meg a karácsonyfatüzet!
Kigyulladt egy fenyő Érden, s egyre magasabbra nyúltak a lángnyelvek. Eközben a gáztűzhelyen felejtett serpenyőben is túlhevült az olaj, olyannyira, hogy egyszer csak lángra kapott. Szerencsére közel voltak a tűzoltók, megfékezték a tűz továbbterjedését.
Tovább...Gluténmentesen is teljesértékűen!
A karácsony nem a diétákról, allergiákról szól, pedig akinek valamilyen megkötéssel kell étkeznie, annak a karácsony vagy egyéb ünnep sem kivétel.
Tovább...Hagyományos női szerepek modern életünkben
Milyen a női sors és vajon helyén van-e a női szerep? Erről a kérdésről jókat lehet vitázni, különböző szempontokat ütköztetni, mi most nem filozofálunk, elméleteket gyártunk, csak visszanézünk. Vissza a múltba, a népi szokásokhoz, a hagyományok kissé elfeledett világához. Vajon követhetőek-e napjainkban is ezek a régről ránk hagyott minták, szokások, amiktől úgy néz ki, a mai kor női képe már igencsak eltér.
Tovább...Kis karácsony-nagy karácsony
Kis karácsony-nagy karácsony, kinél kisebb, kinél nagyobb ajándékok érkeznek ilyenkor, viszont a legtöbb szülő mindent meg szeretne adni, sokszor többet is, mint ami elegendő lenne.
Tovább...Visszatekintő áprilisra
Már csak néhány nap és itt az év vége. Érden az elmúlt 12 hónapban számtalan esemény, fejlesztés, rendezvény volt. December 31-ig minden nap bemutatunk egy hónapot, vagyis visszatekintünk 2016-ra. Ma április híreit összegezzük.
Tovább...Rendszámfelismerő kamerák lesznek Érd bevezető útjain
A város minden szárazföldi bevezető útján rendszámfelismerő készülékeket helyeznek el hamarosan és a jövő évben 150 új térfigyelő kamerát szerelnek fel városszerte. Többek között erről döntött Érd Megyei Jogú Város közgyűlése 2016. december 22-én, az év utolsó rendes ülésén.