SK adventi koszorú ötletek

Ha lemaradtál a kertbarátok közös adventi koszorú készítéséről, nincs kedved több ezer forintot kidobni a boltban egy csillivilli koszorúért, van viszont egy kis időd és energiád, na meg pár hozzávalód, akkor tarts velünk ezen a héten is a karácsonyra való közös készülődésben! 10 ötletet gyűjtöttünk össze, hogyan lehet egyszerű, mégis mutatós adventi koszorút eszkábálni otthon.

Hasonló tartalmaink:

Egy német evangélikus lelkész, Johann H. Wichem készítette el 1839-ben az első adventi koszorút: egy felfüggesztett szekérkerékhez rögzített 24 gyertyát, és december minden egyes napján eggyel több gyertya meggyújtásával várta karácsony eljöttét.

Mára a szekérkereket felváltották a különböző anyagból készült, díszes koszorúk, ezek alapjaként használhatunk, hogy a természetes megoldásoknál maradjunk, szalmakoszorút (viszonylag egyszerű a díszítése, hiszen anyagából adódóan könnyű beleszúrni a fenyőágakat és a díszeket is), ágakból készült koszorút vagy mohakoszorút (ezeket nem szükséges elfedni fenyőágakkal vagy díszekkel, mert önmagukban is rendkívül mutatósak lehetnek). Az adventi gyertyák színe a katolikus családokban alapvetően lila és rózsaszín (a bűnbánat lila színű gyertyáját gyújtjuk meg az 1., 2. és 4. vasárnap, az örömöt kifejező rózsaszínt pedig a 3. vasárnap), de minden egyes gyertya szimbolizál valamit: az 1. a hitet, a 2. a reményt, a 3., a rózsaszínű az örömöt, a 4. pedig a szeretetet. A protestánsoknál általában piros gyertyák állnak a koszorúkban, és sok helyen egy fehér színű, 5. gyertyát is gyújtanak karácsonykor, ez szimbolizálja Krisztust, a többi pedig a fényt, az utat, az örömöt és a békét jelenti. A 20. század vége felé, a “new age” jelenséggel együtt terjedt el az Advent angyalai legendája is, ami szerint a karácsonyt megelőző 4 hétben 4 angyal száll le közénk különböző színű ruhában és különböző célokkal. Az első, kékbe öltözött azzal jön, hogy közelebb hozzon bennünket, embereket egymáshoz, a piros palástú második angyal aranykehellyel járja végig otthonainkat, hogy szeretetet öntsön szívünkbe, a fehér ruhás harmadik angyal feléleszti a szívünkbe öntött szeretetet, a negyedik pedig lila ruhájában a békét hivatott elhozni a földre. A new age angyalainak és sok színű ruháinak köszönhetően jelentek meg állítólag az adventi koszorúkon is a tarka-barka színek.

Bármilyen színű gyertyákat és díszeket is használjunk, arra mindig vigyázzunk, hogy 1. a gyertyákat lehetőleg virágárusoknál, kreatív hobbi boltokban, de sok hipermarketben is megtalálható gyertyatüske  segítségével rögzítsük megfelelően, nehogy eldőljön,  2. a gyertya közvetlen közelébe ne tegyünk gyúlékony díszeket, 3. soha ne hagyjuk őrizetlenül az égő gyertyákat.

Dekorációs kellékeket ma már számos boltban kaphatunk, de otthon is biztosan lapul a karácsonyfa díszeket tartalmazó dobozunkban olyan, amit a koszorún is használhatunk. Sőt, a konyhánkban vagy a kertünkben is találhatunk ilyet, például: fahéjrudat, szárított narancs- és citromkarikát, egész szegfűszeget, csillagánizst (ezek csodás illatokkal is vesznek majd körül bennünket), tobozt, fenyőágat, akármilyen örökzöldet, mint a fenyőág, babér, magyal, fagyal, puszpáng, tiszafa, bogyókat, mint az áfonya, som, csipkebogyó, illetve a mogyoró, dió, fagyöngy is szép díszítő elem lehet, és még hosszan folytathatnánk a sort. Ha van a családban olyan kis totyogósunk, aki még mindent a szájába töm, vagy mindent rágó kiskedvencünk a koszorú közelébe férkőzhet, akkor kerüljük a mérgező növények használatát.

1

Ennél a hagyományos verziónál használhatunk például szalmakoszorút, aminek minden egyes negyedébe szúrjuk bele a gyertyatűre rögzített gyertyákat, a többi részét pedig tekerjük körbe fenyőágakkal, ezt rögzítsük erősebb cérnával, zsinórral.

2

A mohakoszorút elég a négy – gyertyatűbe szúrt – gyertyával, illetve vagy a képen látható műanyag dísszel, vagy a fent már említett természetes díszek közül egy párral dekorálni (szárított narancsszelet, fahéjrúd).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Egy másik verzió mohakoszorúra: elég egy szép, használaton kívüli csipke, négy gyertya és 4×2, masnival összekötött fahéjrúd.

4

A tányérra vagy tálra helyezett ágkoszorúra rögzíthetünk pár színes karácsonyfadíszt (például a képen is látható üveggömböket), a tál közepére állítsuk a gyertyákat.

5

Ha van 4 körülbelül egyforma nagyságú virágcserepünk, és egy szebb tálcánk, akkor töltsük fel földdel a virágcserepeket félig, tegyük bele a gyertyát, béleljük körbe mohával. A cserepekre ráírhatjuk a számokat 1-től 4-ig, aztán állítsuk őket a tálcára egyforma távolságra egymástól, kör alakban. A tálcát még díszíthetjük akármilyen örökzölddel, puszpánggal, fagyallal.

6

Ha fával fűtünk otthon, biztos megoldható, hogy legyen egy vékonyabb szeletünk, ami itt a tálcaként működik majd, erre rögzítsük a gyertyákat (gyertyatűvel), és díszítsük tobozzal.

7

Ehhez az egyszerű, mégis nagyszerű megoldáshoz elég egy jobb állapotban lévő kuglófforma, négy (vagy épp öt – ízlés és vallás szerint) mécses – tartóval együtt – és ey jó adag vörösáfonya.

8

Az előző megoldáshoz hasonlóan ez se igényel sok időt, energiát, pénzt és hozzávalót: csak egy tálcára, négy gyertyára, tobozokra, bogyókra és örökzöldekre lesz szükségünk, illetve számozott papírokra és szalagokra – ha ezekkel fel akarjuk díszíteni a gyertyákat.

9

Ha lehet, még egyszerűbb, de igazán szép megoldás: négy pezsgőspoharat fordítsuk fel, mindegyik alá tegyünk egy-egy kis ág magyalt, de lehet akármilyen más örökzöld vagy bogyós növény is, a pohár talpára pedig egy mécsest.

10

Ezzel a mézeskalács imádóknak kötelező darabbal kívánunk jó készülődést!

Ti milyen adventi koszorút csináltatok? Írjátok meg nekünk!

Címkék