Mikulások a főtéren

Hatodik éve lepik meg a gyerekeket Mikulások és krampuszok Érd főterén december 6-án. Ahogy ez már hagyomány, idén is szaloncukorral, csokival várták a gyerekcsoportokat, sétáló iskolásokat, családokat. Mint Antunovits Antal (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő tudósítónknak elmondta, az akció célja, hogy minden gyerek találkozhasson, beszélgethessen a Mikulással. Aki délelőtt elmulasztotta a találkozót, délután pótolhatja: a mikulások délután 15-től 18 óráig mindenkit szeretettel várnak a főtéren. A nagyszakállú negyed hétkor Ófaluba, a kúthoz is ellátogat. 

Hasonló tartalmaink:

Antunovits Antal, Bada Zoltán Demjén Attila és Fazekas József évek óta belebújnak a mikulásjelmezbe, hogy krampuszaikkal, Herendi Évával és Kőműves Nikolettával meglepjék a kicsiket – sőt, a nagyobbakat is, hiszen, mint Antunovits Antal tudósítónknak elmondta, még a középiskolások is megállnak egy-egy szóra, versre, dalra.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Az ötlet az én fejemből pattant ki – már a gimnáziumban is Mikulás voltam, megleptem a barátok gyermekeit, a sajátjaimat, sőt, az unokákat is. hát miért ne örvendeztessem meg a város minden gyermekét? A városvezetés támogatta az ötletemet, és a kezdeményezés nagyon népszerű lett. Részben azért, mert mi nem sietünk sehová, minden gyermekre odafigyelünk, meghallgatunk. Aki akar, mesél, verset mond, énekel, és fotózkodhat is a Mikulás(ok)kal. Ilyenkor egy pillanatra megáll az idő a főtéren – mondta Antunovits Antal, hozzátéve: kedves hagyomány az is, hogy ilyenkor a gyerekek saját készítésű díszeket tesznek fel a főtéri karácsonyfára.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Ott-jártunkkor a Pumukli óvoda apróságai örvendeztek épp a Mikulásnak, és táncolták körbe énekelve a fát, amit újrahasznosítható műanyag flakonból készített hóemberekkel, illetve kifestett DC-lemezekkel díszítettek fel.

A gyerekekhez ellátogatott T. Mészáros András polgármester is, aki sok finomságot és meglepetést kívánt a kicsiknek. A rendezvény a fideszes képviselők, bizottsági tagok, illetve a Microse Kft. támogatásával valósulhatott meg.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Címkék